IVANICS ISTVÁN

Full text search

IVANICS ISTVÁN
IVANICS ISTVÁN (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem kívánok vitába szállni a felhozott érvekkel, inkább szeretném megvilágítani még másik oldalról az előbb elhangzottakat.
(21.40)
Tudjuk, hogy az iskolák - elsősorban az általános iskolák és a középiskolák is - Magyarországon túlnyomórészt önkormányzati tulajdonban vannak, önkormányzati felügyelet mellett működnek. Nyilvánvalóan abszolút mértékben az önkormányzatoktól függ a gazdasági ellátottságuk, a gazdasági színvonaluk. Ebből a szempontból igenis van jelentősége annak, hogy hogyan kezeljük ezt a kérdést. Nem az abszolút tiltás, de a nagyon korrekt és talán az átlagosnál szigorúbb szabályozás mindenképpen indokolt ebben. Mert maga a gazda, az önkormányzat is ebbe az irányba próbálja tolni az iskolákat, hogy a saját bevételeket növeljék.
Kérem szépen, ma már Magyarországon olyan túlzások vannak, hogy bizonyos iskolák az elmúlt időszakban kilobbyzták, hogy megfelelő infrastruktúrával rendelkezzenek - tornateremmel és egyebekkel -, és valóságos reklámdömpinget bonyolítanak le az iskolán belül az iskolaidő alatt és az iskolaidő után. Tehát ezeket a kérdéseket mindenképpen központilag is szabályozni kell. Bizonyos normákat kell meghatározni ezen vonatkozásban, mert különben egy bizonyos kis stáb, amely ebben érdekelt, teljes mértékben - hogy úgy mondjam - hatalmat szerez az iskolán belül; kapcsolódhat az egy igazgatóhoz vagy egy szűk körhöz, és gyakorlatilag ez az érdek érvényesül. Ezt mindenképpen szabályozni kell. Erre szeretném felhívni a (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) figyelmet.
Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť