DR. DOBOS KRISZTINA

Full text search

DR. DOBOS KRISZTINA
DR. DOBOS KRISZTINA (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Nagyon örülök, hogy miniszter úr bokros teendői közben is időt szakított arra, hogy megjelenjék a parlamentben, hiszen az elmúlt hetekben, bár nagyon sokszor volt az oktatásügyről szó, nem volt módja idelátogatni. Annál is inkább örülök, hiszen ma 4-kor a Trefort-kertben egyetemi oktatók gyűlnek össze a felsőoktatás sanyarú helyzetéről tárgyalni, és remélem, hogy a miniszter úr vagy képviselője ott is megjelenik.
A kérdésem azonban egy ingatlanközvetítő tevékenységre vonatkozik, mert miniszter úr január 31-én minden budapesti önkormányzatnak írt egy levelet, amiben is kéri, hogy mondják el, hogy mely iskolaépületek válnak fölöslegessé, hiszen - idézem a levelet - "előfordul, hogy veszélybe kerülnek önkormányzati tulajdonú épületet használó alapítványi iskolák, illetve elhelyezési gondjaik megoldásában nem kapják meg az önkormányzattól a szükséges segítséget".
Úgy gondolom, hogy ez nem a művelődési miniszter feladata, hogy az alapítványi iskolák veszélyhelyzetéről tárgyaljon. Miközben folyamatosan zárják be az önkormányzati iskolákat, miközben folyamatosan óvodák szűnnek meg, aközben a művelődési miniszter úr ezzel foglalkozik, hogy mi történik az alapítványi iskolákkal.
Úgy tudom, hogy szombaton felhívták a művelődési minisztert arra, hogy Pécsen, ahol három iskola megszüntetéséről van szó egy önkormányzati döntés kapcsán, avatkozzon közbe, és segítse az önkormányzatot, hogy az iskolát fenn tudják tartani, és ne kelljen öt kilométerrel távolabbra menni a gyerekeknek egy ÁKM-be, ami nemcsak iskola, hanem könyvtárt és egyéb más intézményt is tartalmaz, tehát nyilván nehezebb helyzetbe kerülnek. Debrecenben nemrég három iskolát zártak be. És akkor még nem beszéltünk azokról a kistelepülési iskolákról, amelyek folyamatosan veszélyeztetve vannak.
Az én kérdésem az, hogy vajon miniszter úr... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) - igen - vajon miniszter úr foglalkozik-e azzal, hogy ne csak az alapítványi iskolák kerüljenek jó helyzetbe, hanem az a 98... (Az elnök kikapcsolja a felszólaló mikrofonját. Szórványos taps a jobb oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť