DR. TAKÁCS IMRE

Full text search

DR. TAKÁCS IMRE
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Jó érzés a parlamentben részt venni egy olyan vitán, ahol politikai hovatartozástól függetlenül nagyjából összhang van a vitában résztvevők között. A törvényjavaslat vitája során meg lehet állapítani azt, hogy mégiscsak szép jövője van annak a társadalomnak, amely a jövőt jelentő gyermekek gondjaival, politikai hovatartozástól függetlenül felelősséggel, segítőkészséggel foglalkozik.
A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényjavaslat rögzíti a gyermekek védelmének rendszerét, a jogokat és kötelezettségeket, a pénzügyi ellátás kereteit és egyéb ellátásokat, a gyermekvédelmi gondoskodást, a gyermekvédelmi feladatok ellátását és irányítását, tehát a tervezet - és ez a lényeg - komplexen átöleli az egész problémát. Köszönet ezért az előterjesztőnek, mindenkinek, aki hozzájárult a javaslat elkészítéséhez.
A gyermekvédelem finanszírozási szabályai, amelyekről most nem akarok szólni, hiszen a hozzászólók ezt már érintették, lehetővé teszik, hogy a rászorulók megfelelő színvonalon kielégítsék biológiai szükségleteiket, a gyermekek védelmének rendszere megteremti annak lehetőségét is, hogy a veszélyeztetettek biztonságban éljenek. És higgyék el, kedves képviselőtársaim: a biztonságban élés minden ember számára különösen fontos, de a veszélyeztetett gyermekek számára még inkább az. A törvényjavaslat családcentrikusságáról már sokan szóltak. Ez a családcentrikusság a valahová tartozást, a szeretet iránti igényt igen nagy mértékben kielégítheti, és veszélyeztetett gyermekeknél a valahová tartozás, szeretet iránti igény kielégítése szintén nagyon fontos.
Hosszú távon azonban csak akkor valósítjuk meg a gyermekek jó életfeltételeit, ha a képességeiket megfelelően ismerve segítjük önmegvalósulásukat. A képességek felismerése és az ennek alapján történő nevelés minden gyermek számára fontos, de különösen lényeges a veszélyeztetett gyerekeknél azért is, hogy megtalálják önmagukat. Ez a fontos feladat részben túlmutat a törvénytervezeten, hiszen ez elsősorban az oktatási-nevelési intézmények számára igen fontos kihívás. Ennek ellenére lényegesnek tartom, hogy most szóljak ezen problémáról, hiszen csak így biztosíthatjuk, hogy az oktatási intézményeket elhagyó gyermekek élete megalapozottabb legyen. Ennek érdekében szükségesnek tartom, hogy az oktatási intézményekben egy nevelő megfelelő honorárium ellenében rendszeresen figyelemmel kísérje és koordinálja a veszélyeztetett tanulók előrehaladását.
Jól tudom, hogy nem könnyű feltárni a gyermekek képességeit, de az érintettek összefogásával választ lehet adni erre a kérdésre. Ha ezt megvalósítjuk, akkor a gyermek számára belső motívummá válik a tanulás. Nem szabad elfogadni Kosztolányi Dezsőnek az Emberismeret című írásában megfogalmazott gondolatát, amely szerint a természet megismerése lehetséges, de az ember megismerésére nincs lehetőség.
A nehéz életsorsú gyermekek között különösen sokan vannak olyanok, akik érzelemszegény környezetben éltek vagy élnek. Ennek kapcsán figyelembe kell venni Howard Gardner, a Harvard Egyetem professzorának Az intelligencia sokfélesége című könyvében leírt megállapítást, amely szerint eddig az intelligencián a logikai, a verbális és a matematikai képességeket értették, pedig a szociális, művészi és érzelmi képességek is igen fontosak.
A veszélyeztetett gyermekeknél különösen a szociális és érzelmi képességek igen lényegesek. Az nyilvánvaló, hogy ezen képességeket nem elegendő csupán az iskolában felismerni és fejleszteni, hanem ehhez a társadalom egészének együttműködésére is szükség van. Segítsük mi is ezt az együttműködést!
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť