DR. JUHÁSZNÉ LÉVAI KATALIN
DR. JUHÁSZNÉ LÉVAI KATALIN
DR. JUHÁSZNÉ LÉVAI KATALIN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A most tárgyalt törvényjavaslat alapelveivel az általam megkérdezett szakemberek és én magam is egyetértünk.
A törvény életbelépésével alapvetően változtatja meg a veszélyeztetettek, a hátrányos helyzetűek, a gyermekotthonban lakók vagy oda kényszerülők, valamint az ott dolgozók munkáját. Az új törvény megalkotására a hazánk által is aláírt nemzetközi egyezmények köteleznek bennünket, de mielőbbi bevezetését a gyermekvédelemre fordítható pénzeszközök hatékonyabb felhasználása és a gyermekek számára az önálló életre nevelést biztosító elhelyezési formák kialakítása sürgeti.
Kedves Képviselőtársaim! Az ország keleti része, ahol választókörzetem, Debrecen is elhelyezkedik, infrastrukturálisan, gazdaságilag elmaradott, a külföldi tőke messze elkerüli.
A különböző veszélyeztetettségi okok az statisztikák szerint is halmozottan jelentkeznek itt, hiszen a munkanélküliség aránya, a lakosság egészségügyi-mentális helyzete, az országosnál alacsonyabb jövedelemhatárok, a hátrányos helyzetű települések tekintetében is rosszabb helyzetben van az országos átlagnál.
Ezen adottságok természetes következménye a családok helyzetének fokozatos romlása, a veszélyeztetett gyermekek számának növekedése. Megyénkben a veszélyeztetett gyermekek száma az elmúlt évben 20 százalékkal nőtt. Még kedvezőtlenebb a helyzet, ha azt vizsgáljuk, hogy milyen ezen gyermekek száma a fiatalkorú népességen belül. 1990-től nyomon követve évenként emelkedően meghaladja az országos átlagot. Jelenleg a vizsgált korosztályon belül 15,1 százalék a veszélyeztetett fiatal Hajdú-Biharban.
A vázolt helyzet megoldásához egy igen hiányos gyermekvédelmi alapellátási és szakellátási intézményrendszer áll rendelkezésre. A gyámhatósági struktúrarendszer, a működő hét családsegítő szolgálat, négy nevelési tanácsadó és ezek mellett az egyre szaporodó civil szervezetek együttesen sem képesek az 550 ezer lakosú megye nyolcvankét településén a problémákon hatékonyan segíteni.
Hajdú-Biharban a gyermekvédelmi szakellátás rendszere közvetlenül a háború után alakult ki. Ma is nagy létszámú intézmények működnek nem rendeltetésszerű épületekben. Az otthonok jelenlegi rendje és a bentlakók elhelyezési körülményei nem alkalmasak arra, hogy az intézmény falai közé beengedjék a társadalom valós világát. Így érthető, hogy a szakma maximális támogatását élvezi a törvényben felvázolt családiházas rendszerben való gondoskodás.
Ez a megoldás lehetővé teszi, hogy a gyermek érzelmi kötődései erősebbek legyenek, nagyobb felelősségérzet alakuljon ki benne, érdeklődőbb legyen a világ dolgai iránt, hatékonyabban vegyen részt sorsa formálásában, s így eredményesebb lehessen felnőtt korában, és majdani családjában ritkábban termelje újra azokat a hátrányokat, melyekkel neki gyermekkorában meg kellett küzdenie.
(20.50)
Pozitívuma a törvényjavaslatnak a prevenció hangsúlyossága. Támogatandó az alapellátás azon rendszere, amely megelőzheti, megszüntetheti a veszélyeztetettség kialakulását. A rendszerszerű működés alapvető követelmény e területen. Feltételezi a szociális, egészségügyi szféra, oktatás, családsegítés, ifjúságvédelem együttműködését, és a szükséges finanszírozást is garantálni kell hozzá. Alapvető cél, hogy ezen a rendszeren sehol se legyen lyuk, és ehhez együtt kell működni az állami és a civil szektornak. Helyesen jelenik meg a nonprofit vállalkozási forma az alap- és a szakellátásban.
Itt hívom fel a figyelmet arra, hogy a komplexitás feltételezi a területre vonatkozó törvények összhangját is, a szociális törvény, az oktatási törvény, a családjogi törvény, a Ptk., az önkormányzati törvény és a készülő nonprofittörvény egybecsengését és természetesen a végrehajtási utasítások meglétét és azok összhangját is. A törvényben megjelölt feladatok elvégzéséért felelősséggel bír az önkormányzat, annak intézményei, a hatóság és a civil szervezetek. Azt is el kell fogadni, hogy a megelőzés rövid távon költséges, de sokkal hatékonyabb, és hosszabb távon olcsóbb, mint az intézményi szakellátás. Helyes tehát az elv, hogy a gyermeket, ameddig lehet, a családban kell tartani, az egész családdal, a gyermekek szűkebb és tágabb környezetével kell foglalkozni.
Debrecenben viszonylag hamar megjelentek a szociális és gyermekjóléti területen működő civil szervezetek, s már néhány éve megfogalmazódott bennük az együttműködés szükségessége a preventív gyermekvédelemben. Védőnő, óvónő, pedagógus, szociális munkás, pszichológus, jogász alkotják a kísérleti csoportokat, és felelősséggel vesznek részt a helyzetfelismerés, a megoldáskeresés, a szakemberhez való irányítás folyamatában.
A törvényjavaslat az új szolgáltatási formákkal további ösztönzést, megerősítést adhat számukra. A civil szervezetek ötletei, az igényekhez rugalmasan alkalmazkodó mivoltuk tovább szélesítheti a prevenciót új elemekkel. Ilyenek lehetnek a lakótelepen a szabadidős tevékenység feltételeinek biztosítása képzett szociális szakember felügyeletével, iskolán kívüli drog-, AIDS-megelőzési programok, a munkaügyi központ által támogatott munkaprogramok, parkok, játszóterek építése, karbantartása, fiatalok által közkedvelt sportolási lehetőségek megteremtése és az intézményrendszerbe beépülő személyiségformáló szolgáltatások bővítése.
Nagyon fontos, hogy olyan szabályozás szülessen, amely egyrészt garantálja a szakszerűséget és a törvényességet, ugyanakkor nem szab gátat annak, hogy az állami feladatot átvállaló civil szervezetek is hatékonyan bekapcsolódhassanak e munkába. A civil szervezeteknek komoly feladatuk lehet a közvélemény alakításában, az előítéletesség csökkentésében is.
Működésükkel a kapocs szerepét tölthetik be az intézményrendszer és a társadalom között. Kihasználva a nyilvánosság erejét, a gyermekvédelmi rendszer átláthatóságát, kontrollját segíthetik.
Sajnos ma még szükség van a szemléletformálásra, s ebben a tömegkommunikáció tehet a legtöbbet. Valamennyien tapasztaljuk, hogy a nevelőotthonokban nevelkedett gyermekeket idegenkedve fogadja a társadalom. Szomorú példa előttem, amikor saját választókörzetemben két évvel ezelőtt részt vettem egy olyan ünnepen, ahol tíz ifjú pár - közülük jó néhányan állami gondozásból kikerültek - birtokba vehette azt a földterületet, amelyet az önkormányzat ingyen adott nekik, és ott sorházat szerettek volna építeni. Sajnos, a törvény erejével élve a közvetlen szomszédok megakadályozták - a mai napig - ezt az építkezést, tehát nem tudták elkezdeni, és azóta is üresen áll a telek. Figyeltem, hogy mindent megkíséreltek annak érdekében, hogy a szomszédok előítéletét feloldják, meghívták őket szalonnasütésre, beszélgetésre; ettől függetlenül nem segített ez a közeledés, és gyakorlatilag máig nem tudják megépíteni a házukat, bíróságra járnak.
Hiszem, hogy a törvényjavaslatban előtérbe helyezett prevenció, az intézeti elhelyezés új családiházas formái nem jelentenek már a gyermekek számára megbélyegzést, mint ahogyan azt ma sokan a társadalmi előítélet miatt megélik a nevelőotthoni létben.
Röviden szeretnék szólni a szakember-ellátottságról, annak elégtelenségéről. Ha valahol, akkor ezen a területen csak speciális szakképesítéssel rendelkezők dolgozhatnának. Miért mondom ezt? Jól tudjuk, hogy az oktatási törvény ma már órakedvezményt biztosít a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatot végzőknek. Azt is tapasztaljuk, hogy többségük nem elhivatottságból, szakmai hozzáértésből teszi a dolgát, hanem a munkanélküliségtől fenyegetve. Speciális képzésükre, továbbképzésükre - még ha vállalnák is ezt a pedagógusok - nem futja a szűkös iskolai költségvetésből, az önkormányzatokéból még inkább nem. A törvényeknek tehát a szakemberképzés szakmai és anyagi feltételeit is garantálni kell.
S itt jutottam el a valamennyi hozzászóló által megemlített pénzügyi kondíciókhoz. Ha az alapellátás rövid időn belül nem épül ki és nem fog a tervezett hatékonysággal működni, ez ellehetetleníti a szakellátást is. A törvény megvalósítása során komoly befolyással lehet a szakellátás intézményrendszerének átalakítására és létrehozására az önkormányzatok közötti érdekeltségi ellentét.
Felvetődik a kérdés: a megyei önkormányzatok miért, milyen mértékben lehetnek érdekeltek abban, hogy a települési önkormányzatok igényei szerinti intézménystruktúrát létrehozzák, és miből lesznek képesek ezt finanszírozni. Ennek a kérdésnek a felvetése azért is jogos, mert a szakellátás finanszírozásával az állam oldaláról a törvényjavaslat nem ad megfelelő garanciát. Helyesen komoly erőforrásokat kell fordítani a prevencióra, de ha mégis bekerül a szakellátásba egy gyermek, akkor ott kell a róla való gondoskodást teljes körűvé tenni s ehhez az állami kötelezettségvállalás mértékét legalább törvényi szinten százalékos arányban garantálni. Ha az állami finanszírozás mértéke az éves költségvetési törvénytől függ, ez a feladatellátás hátrányát jelentheti, s a tervezett fejlesztést, struktúraváltást elodázza.
A hozzászólásom elején már bemutattam megyém helyzetét, ezzel összefüggésben indokoltnak tartom és javaslom a hátrányos helyzetű megyék és települések esélyegyenlőségét növelni azzal, hogy a finanszírozás mértéke hozzájáruljon a felzárkóztatáshoz, a céltámogatásoknál pedig prioritást élvezzenek ezek a megyék. Feladatfinanszírozást javaslok, melyen azt értem, hogy a szakellátásban az egységes intézményi normatíva helyett differenciáltan, a speciális ellátási formáknak megfelelően történjen a normatívák megállapítása. Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
