DR. OROSZ ISTVÁN

Full text search

DR. OROSZ ISTVÁN
DR. OROSZ ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy három nagyon rövid megjegyzést tegyek ahhoz, amit Berregi képviselőtársam elmondott.
Az egyik: nagyon egyetértek azzal, hogy a helyi építészeti örökséggel kapcsolatos eljárásmódot szabályozni kellene, legalább valamilyen kereteljárás formájában. Azt, hogy mi tekinthető pontosan helyi építészeti emléknek és örökségnek, nyilvánvalóan jó lenne megfogalmazni, mert nem ugyanaz minden település esetében ez az örökség, és nyilvánvalóan a települések közti különbség adja azt, hogy valamilyen szabályozás ebben az esetben kellene.
A másik, amivel nem tudok egyetérteni, arról is hadd szóljak. Nem tudok egyetérteni azzal, hogy nem feltétlenül kellett volna külön tárgyalni a műemléki törvényt és külön ezt a törvényt; annál is inkább, mert a műemlékek esetében ugyan többnyire azt gondoljuk, hogy azok csak épületek, de a műemlékek nemcsak épületek, és nemcsak az épített környezetet tartalmazzák, hanem sok minden mást. A törvényben szerepel az, hogy a régészeti, néprajzi vagy műszaki emlékek, amelyek nyilvánvalóan ennek a törvénynek a keretei közé nem foglalhatók be, és nagyon helyteleníteném, hogyha a műemlékvédelmi törvény egyszerűen appendixe lenne ennek a törvénynek.
Végül a harmadik elem, amire legalább két mondatban hadd utaljak: én sem értettem pontosan, hogy például miért félti képviselőtársam ettől a törvénytől azt, hogy mondjuk, a Dunántúlon nem lehet majd tanyákat kialakítani - azok, akik eddig nem tudtak tanyákat kialakítani -, hiszen ezt ez a törvény sem tiltja, és a beépítés aránya, a 3 százalékról 15 százalékra való felemelés... - nem tudok elképzelni olyan tanyát, amelyiken egy 20-30 hektáros föld ilyen százalékát kellene beépíteni ahhoz, hogy ott érdemben lehessen művelni. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť