BERREGI ISTVÁN
BERREGI ISTVÁN
BERREGI ISTVÁN (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Több felszólalás kiemelte, hogy ennek a törvénynek a vitára bocsátása nagyon időszerű. Ezzel én is egyetértek, azonban megjegyzem, hogy feltétlenül szükséges lett volna a törvénytervezet szakmai, társadalmi vitája.
(19.50)
Úgy gondolom, hogy az a parlamenti szakmai vitanap, melyet az ősszel rendeztek, nem volt ugyan szükségtelen, de nem is volt kellőképpen széles körű. Köztudott, hogy parlamentünk nem túl régen hozta meg a kamarai törvényt, amelynek alapján tavaly ősszel kezdődött meg az építészkamara és a mérnöki kamara szervezése, és mindkét témakörben érintett kamara csak idén januárban alakult meg. Azt hiszem, hogy egy több mint három évtizede alakítgatott törvény újraformálása megért volna még egy-két hónap késést azért, hogy az eddig meg nem hallgatott szakmai társadalom véleményezhesse azt, hiszen az elmúlt évtizedekben nem is létezhetett szakmai szerveződés, tehát azt újra kell alakítani.
E törvényjavaslattal párhuzamosan folyik a műemléki törvény vitája. A jelenleg hatályos építési törvény is tartalmaz műemlékvédelmi rendelkezéseket. Ezzel kapcsolatosan az a kérdés merült fel, hogy indokolt-e a két, szorosan összefüggő területet külön-külön törvényben szabályozni.
Elfogadhatónak ítélem azt a szakmai véleményt, mely szerint a különválasztás nem volt feltétlenül szükséges, hiszen úgy a szabályozást, mint a jogalkalmazást megkönnyítette volna az együttes szabályozás. A műemléki épületek is az épített környezet részei, azok is szerepelnek a rendezési tervekben, azoknak is meg kell felelniük valamilyen jelenlegi hasznosításnak, tehát célszerűbb lett volna egy átfogó építésügyön belül megállapítani azokat az egyéb elvárásokat, amelyek az általános elvárásokon túl még szükségesek.
Az 1964. évi III. törvény komplex módon szabályozta az építésügy kérdéseit. Ez a szabályozási módszer megkönnyítette a jogkeresők helyzetét, mert egy jogszabályban kaphattak eligazítást különböző kérdésekben. A jelenlegi törvényjavaslat csak az építési keretet szabályozza, azonban nem módosítja az ahhoz szorosan kapcsolódó különböző jogszabályokat, úgy mint az országos építésügyi szabályzatot, illetve a hatósági jogot. Ez a részleges szabályozási módszer viszont nagyon megnehezíti a jogalkalmazást.
Nagyon sajnálatos, hogy nem változtat a jelenlegi módosítás azon a több évtizedes, sajátosan szovjet típusú, jogellenes szemléleten, hogy ha az építtető, a tervező vagy kivitelező, tehát az állampolgár téved, akkor azt keményen lehet szankcionálni - pénzbírság, kizárás stb. -, viszont ha a hatóság téved, akkor az csak jóhiszemű lehet. Engedjenek meg egy példát: ha az új törvény szellemében valaki engedély híján beépíti tetőterét, mert például közvetlenül az építésznél maradó 20 ezer forintja után még körülbelül 60 ezer forintot kellene fizetnie az államnak - tervezési díj, tb, szja, áfa stb. -, akkor bizony lehet, hogy ezt nem tudja vállalni, hiszen ezzel még plusz mintegy három ablak árát elveszíti az amúgy is gyenge kilátásaiból. Tehát amikor engedély nélkül építkezik, akkor az új törvény szerint a létrehozott érték még meg nem határozott százalékát - de nem egy-két százalékát - büntetés címén kell befizetnie. Ezzel szemben, ha mondjuk, a hatóság kiad egy építési engedélyt, amit csak a szomszédok fellebbezhetnek meg - ha egyáltalán eligazodnak szakmán kívül állóként a rajzokon és a törvényeken -, akkor az jogerőre emelkedvén két hét múlva már a hatóság jóhiszemű tévedésének minősül, amit jóhiszeműen szerzett jogként már az építtetőtől sem lehet számon kérni, és ilyenkor a boríték a hatóság felé vastagodik: áfa-, tb- és személyi jövedelemadó-mentesen. Javaslatommal a későbbiekben még vissza fogok e témára térni.
Összegzésként tehát: ezt az óriási korrupciós lehetőséget a jelenlegi tervezet nemhogy megszüntetné, hanem sajnálatosan csak erősíti. A jogegyenlőség ilyen durva megsértésének törvényi lehetősége, például ennek a bentmaradása esetén még alkotmányügyi vizsgálatot is kezdeményez esetleg a Kisgazdapárt.
Tisztelt Országgyűlés! A továbbiakban néhány konkrét megjegyzést kívánok fűzni a javaslat egyes rendelkezéseihez. Az I. fejezet a törvény hatályáról rendelkezik, az a)-k) pontig terjedő felsorolásból azonban kimaradt az épített környezet alakítása és védelme körébe tartozó ellenőrzés és felügyelet. Esetenként indokolatlanul eltérő fogalmakat használ a javaslat ugyanarra a helyzetre vonatkozóan, így például a 2. § (1) és (12) bekezdése a "különleges" kifejezést használja, míg az indoklásban ugyanarra a "sajátos" kifejezés szerepel. Célszerűnek tartanánk, ha az indoklás és a törvény szövege egységes szóhasználattal illetné ezt a törvényhelyet.
A fogalommeghatározások körében a javaslat rögzíti a belterület fogalmát. Egyetértünk azzal, hogy a belterület a település közigazgatási területének összefüggő beépítésre szánt, illetve beépítésre nem szánt területeket tartalmazó része. Ezzel szemben nem értünk egyet azzal, hogy a törvény ennek a területnek a nagyságát legalább 5 hektárban határozta meg. E szabály alapján ugyanis gondot okoz az, ha egy település területe ennél kisebb, holott ismeretes, hogy hazánk területén sok apró település található. A javaslat más helyen, például a 19. §-ban teljesen jogosan azt mondja, hogyha egy földterület hasznosításához építmény készült, az építmény ne legyen a földtől elválasztható - tehát helyrajzilag -, ezek után, ha valaki például 10 hektáron épített tanyát, ami, ugye, szétválaszthatatlan, akkor régen 5 hektárnál nagyobb belterületnek tarthatja őt a törvény. (Sic!)
Javaslatom e probléma megoldására, hogy inkább a lakások számától tegyék függővé a belterület fogalmát, illetve azok bizonyos koncentrációját, dominanciáját nevezzük belterületnek; például 5 hektáron úttal stb. lehet 30 lakás is, ha nincs gazdaság, de lehet, hogy 100 hektáron van olyan módon tíz lakás, hogy ott a gazdaság is a meghatározó.
A tervszerű településfejlesztés érdekében feltétlenül indokolt lenne annak törvényi rögzítése, hogy az önkormányzati településfejlesztési döntések mindenképpen egy településrendezési tervre épüljenek, ne lehessenek azok esetlegesen önös érdekek, szűk csoportérdekek, a közösség összességét károsan érintő döntések.
Ugyancsak a pontatlan fogalmazásra utal a törvény 5. §-ának (2) bekezdése, mely egyes, sajátos építményfajtákra vonatkozik. Ennek az a veszélye, hogy a hatóság dönti el azt, hogy mi minősül sajátos építményfajtának, és ennek alapján kerül sor a döntés meghozatalára. Célszerűbb lett volna a törvény szövegében pontosabban rögzíteni azt, hogy mit kell érteni a "sajátos építményfajta" kifejezés alatt, és mit nem.
A települési környezet, az építési örökség védelme szempontjából nagy jelentőségű beruházások ügyében a miniszter tervtanácsokat hozhat létre. Messzemenően egyetértünk ezzel a gondolattal, sőt javasoljuk, hogy a tervtanácsok létrehozása ne fakultatív, hanem kötelező legyen. A helyi önkormányzatok építésügyi feladatai nem terjednek ki a tervezésre, csupán ellátják a településrendezési feladatkört. Ezzel a megjegyzéssel pontosítani kívántam a javaslat idevonatkozó szabályait: 6. § (1) bekezdés a) pont.
Ugyanebben a paragrafusban a b) pont rendelkezik a helyi építészeti örökség védelméről. Célszerű lenne településenként meghatározni azt, hogy mi minősül helyi építészeti örökségnek, és arról az érintettek bevonásával vitát kezdeményezni, majd jegyzéket készíteni.
Ugyancsak a törvényjavaslat pontosítását szolgálja az a megjegyzés, hogy a Fővárosi Önkormányzat és a települési önkormányzat építésügyi feladatait azonos módon kell szabályozni. A 6. § (3) bekezdésébe is kell venni a (2) bekezdés d) pontját, vagyis azt, hogy az önkormányzat az e törvényben szabályozottak szerint ellátja az építésfelügyeleti feladatokat is.
Az építkezéssel kapcsolatos ügyek az állampolgárok szempontjából rendkívül fontosak. Erre tekintettel minden érintettnek megfelelő információt kell adni a szabályzatok és a településrendezési tervek kidolgozása során. Ezért nem tartjuk megfelelőnek a 9. § (2) bekezdés a) pontjában alkalmazott megoldást, amely szerint mindezekről a helyben szokásos módon tájékoztatják az érintetteket. A tájékoztatásnak, az értesítésnek tehát nem általánosnak, hanem névre szólónak kell lennie, adott esetben az érintettség fokától függően.
A javaslat 11. §-a hangsúlyozza, hogy a településszerkezeti terv rajzi és szöveges részekből áll - azonban a szabályozási tervnek is van rajzi és szöveges része, de erről a 12. § nem rendelkezik. A javaslat pontosan meghatározza a szabályozási terv tartalmát: 12. § (5) bekezdés.
Feltétlenül szükségesnek tartanánk, hogy a szabályozási terv melléklete lenne az érintett területrészek helyrajzi szám szerinti meghatározása, mert az sokkal fontosabb, mint a javaslatban alkalmazott megoldás.
Feltétlenül felülvizsgálatra szorul a 19. § (2) bekezdés d) és da) pontja, itt ugyanis a javaslat olyan megszorítást alkalmaz, amely még alkotmányos problémákat is felvet, mert korlátozza az építési jogosultságot, különösen azzal a rendelkezéssel, hogy a javaslat a rokoni foktól függően tesz lehetővé építési tevékenységet.
(20.00)
Azt már kénytelen-kelletlen megtapasztalta az ország, hogy a gyárakat, üzemeket rokonsági fokoktól függően lehetett a gyár régi vezetésének egyenes ágon névre írni, azt azonban az ipar esetében sem szabályozták, hogy kit lehet ebbe az üzletbe bevonni, egy bizonyos gyárat csak egyenes ági rokonnak lehessen eladni vagy részt átadni. Ez a javaslat a magántulajdonnak, illetve további fejlesztésének jogellenes megsértése.
Az ugyanezen paragrafus d) pontja alatti rendelkezés pedig azért kifogásolható, mert ugyancsak feltételt szab, habár ez a feltétel nem személyi, hanem dologi, vagyis akkor teszi lehetővé lakóépület létesítését, ha ott előtte is az volt.
Furcsa, de a kormányra jellemző jogtipró magatartás a szövetkezetek monopolhelyzetének ilyenfajta védelme, hiszen ez azt jelenti, hogy ha már az Alföldön a tanyájából túlélte, megszenvedte az elmúlt évtizedeket valaki, akkor éppenséggel még maradhat, az ő tanyája jogos; de ha valaki a Dunántúlon szeretne tanyát építeni, olyan helyen, ahol idáig még nem volt vagy megszűnt, azt nem teheti, mert sérti, mondjuk, a szövetkezetek érdekeit.
Általános probléma, törvényszerű folyamat az, hogy a törpebirtokoknak koncentrálódniok kell. Ezt a kormány is hangoztatja, azonban az is világos, hogy a falvak belterületén belül nem lehet a szükséges méretű gazdaságokat a lakókörnyezetben megvalósítani. Ily módon tehát, ha faluban, városban nem enged a lakótelep miatt a törvény gazdaságot, állattartást, akkor már csak külterületen kell ezt törvényileg megtiltani, s a monopolhelyzet védelme garantált, lépni sem tud a gazdálkodó.
Itt ennél a pontnál... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) ...kell megjegyeznem, hogy módosítani kellene az országos építési szabályzat 43. §-ának (3) bekezdését, illetve a mezőgazdasági terület beépíthetőségi százalékát. A 43. § (3) bekezdése mezőgazdasági rendeltetésű területen elhelyezhető építményekről úgy rendelkezik, hogy a gazdaságok kialakításához ténylegesen szükséges tárolók, mezőgazdasági gépjavítók elhelyezéséhez rendezési terv szükséges. Ez az előírás diszkriminatív lehet, hiszen az egyes gazdálkodók között különbséget tesz: ennek a földjén lehet, a másikén nem lehet gazdaságot építeni. S így nem teszi lehetővé azt a törvényi előírást, hogy a területet rendeltetésének megfelelően használják, oda egy célszerűség okán szükséges gazdaságot kiépítsenek. Gépek városban, faluban tartása, szerelése nem igazán lakókörnyezetbe való, azok utaztatása a városból, a faluból nem biztos, hogy célszerű, márpedig ha nem engedik a gazdaságok optimális helyen való kialakítását, annak káros következményei lesznek, illetve ha a fejlődést törvényileg akarják tiltani, akkor az jogellenes.
Felmerülhet a jogos ellenvélemény javaslatom elfogadása esetén, hogy így egy főút melletti telken mezőgazdasági céllal épített építmény valójában üzlet, vendéglő vagy más egyéb lehet. Ezért javaslatom szerint lehet a használat mezőgazdasági voltát ellenőrizni. Ki lehet szabni: úttól 100 vagy 200 méterre nem szabad építeni. Sokkal egyszerűbb volna külterületeken meghatározni azt a kis részt, ahol nem szabad és nem lehet, tehát tiltva vannak, például utak mellett vagy patakparton, patak mellett a mezőgazdasági jellegű építkezések.
A mezőgazdasági hasznosítású terület 3 százalékos beépíthetőségéről:
A 3 százalékos beépítés jelenlegi formájában az 1000 négyzetméteres hobbikertek 30 négyzetméteres épülettel való beépítéséből keletkezett, s ezt már ideje lenne módosítani. Hiszen így alkotmányos jogot sért, mert nem teszi lehetővé a gazdaságok célszerű kivitelét a falvakból, a városokból, ahol viszont szintén nem lehet ilyet építeni, hiszen például Fehérváron rendeletileg 60 négyzetméter lehet az olyan funkció, amely nem a lakhatást szolgálja. De ha nem is lenne ilyen rendelet, akkor is lakóövezetben nem célszerű az új alapon kialakuló gazdaságot a kívánt nagyságig fejleszteni. Kívánatos lenne, ha az állattartások is a lakóövezetből kijjebb mennének, de ott célszerű akkor már a magtárat és a többi gazdasági épületet is a mai kornak megfelelően - tehát zuhanyzó, öltöző és minden - felépíteni.
Tanyáknak Magyarországon is, és a tőlünk nyugatabbi Európában is létjogosultsága van, és nem biztos, hogy alkotmányos lenne, ha kimondanánk, hogy például az Alföldön lehet tanya, mert már van, de az ország más részein ez törvénysértő. A 3 százalékos beépítés - lakóházas tanya esetén 5 százalékos - nagyon kismértékű. Jogilag lehetségessé kell tenni például, hogy ha valaki állattartással kíván foglalkozni, akkor a szomszédjától is megvehesse annak terményét, és azt is hasznosítsa állatállományában például.
A Független Kisgazdapárt javaslata ezért a meglévő 3 százalékos külterületi beépítés 10-15 százalékra történő növelését javasolja mezőgazdasági hasznosítás esetén.
A tilalmakkal összefüggésben hangsúlyozni kell, hogy feltétlenül szükséges a tilalom telekkönyvi bejegyzése, tehát törölni kell azt a rendelkezést, hogy a bejegyzés elmaradása a tilalom hatályát nem érinti.
Új fogalom az úgynevezett változtatási tilalom. Célszerű lenne e kifejezés pontosítása.
Az elővásárlási joggal kapcsolatos szabályok kiegészítését javasoljuk azzal, hogy az ilyen jogosultságra minden esetben külön jegyzéket kell készíteni.
A tulajdonjog bizonyos korlátozását jelenti a helyi közút céljára történő lejegyzés. Ebben az esetben a helyi közutak szélesítéséről van szó. Pontosabb lenne a jogi szabályozás, ha kiegészülne azzal, hogy az út szélességének meghatározása során nemcsak az érintett tulajdonosok érdekeire kell figyelemmel lenni, hanem a biztonságos közlekedésre és a közművek elhelyezésére is.
A 29. § (2) bekezdéséről: szeretném felhívni a tisztelt képviselőtársaim figyelmét egy visszaélési lehetőségre a törvényen belül, amely a beépítési kötelezettségről szól, illetve arról, hogy ha valaki nem tudja adott időn belül beépíteni telkét, akkor el kell adnia. Ha valaki kinéz így magának egy telket, azt szinte nyugodtan megvásárolhatja, ha még van is köze a hivatalhoz és a hatósághoz.
Az épületek karbantartása elsődlegesen pénzügyi kérdés. Sajnos gyakran látunk úgy a fővárosban, mint vidéken erősen leromlott állagú épületeket. A törvény nagyon helyesen arra törekszik, hogy e környezetet rontó létesítmények felújításra kerüljenek, s ebből a célból helyrehozatali kötelezettséget írhat elő a helyi építési szabályzat. Alaposan feltételezhető, hogy ennek végrehajtása az anyagi eszközök hiányában csak eshetőséges lesz.
A kártalanítási szabályok alkalmazása során minden esetben tekintettel kell majd lenni a polgári törvénykönyv rendelkezéseire, amely a tulajdonosok, haszonélvezők jogi helyzetét elsődlegesen rendezi.
Az építmények elhelyezésére vonatkozó szabály, a 31. § (1) bekezdés c) pontja a zöldfelület védelmét írja elő. Ez kiegészítendő lenne a talaj, a talajvíz és az élővíz védelmével. Mint ismeretes, hazánk több területén a kutakban fogyasztásra alkalmatlan víz található.
Tervezői jogosultsággal foglalkozik a 32. §, de nem rendelkezik arról, hogy ki vezeti azokról a nyilvántartást. Ez összefügg a javaslat 56. §-ával, ahol felsorolnak ugyan nyilvántartó szerveket, de azt pontosan nem szabályozzák, hogy melyik szerv milyen adatok nyilvántartására lesz köteles.
Az építési munka során a részvevők tevékenységét össze kell hangolni. Erre vonatkozóan a tervezők kötelezettségét szabályozza a 33. § (2) bekezdése, amelyet ki kell egészíteni azzal, hogy a tervező nemcsak az altervezők, hanem a közművek és a szakhatóságok munkáját is köteles egyeztetni.
Az építésügyi hatósági engedélyezési eljárás államigazgatási eljárásnak minősül. Közismert, hogy ebben a körben 30 nap az ügyintézési határidő. A javaslat bekezdése azonban - a 34. § (2) bekezdése - 60 napot állapít meg, vagyis ugyanannyi munkát nem 30, hanem 60 nap alatt végez el a hatóság. Javaslom az általánosan elfogadott 30 napos határidő alkalmazását.
Az építőipari kivitelezési tevékenység folytatására jogosultakat célszerű lenne nyilvántartásba venni. Ezzel lehetne pontosítható a javaslat 39. §-a, amelynek b) pontjával kapcsolatosan azt is hangsúlyozni kell: a felelős műszaki vezetőkről feltétlen névjegyzéket kellene vezetni.
Pontatlan szóhasználat található a 43. §-ban. Problémát fog jelenteni ugyanis az úgynevezett járulékos építmények kifejezés értelmezése.
Tisztelt Országgyűlés! Nagyon súlyos hibát véltem felfedezni a tervezet 52. §-ában. Egyetértek azzal, hogy a jegyző önmagában, esetleg jogi végzettsége ellenére sem rendelkezik az építésügyhöz szükséges építészmérnöki vagy építőmérnöki egyetemi vagy főiskolai végzettséggel, s véleményem szerint ezt a szakmai mélyrepülést, amelyet az utóbbi évek jegyzői mindentudása áthat, meg kell állítani. Nem értek azonban egyet a megvalósítás javasolt formájával a következő okok miatt: a jelenlegi javaslat miniszteri rendelettel kíván rendelkezni arról, hogy mely helységnek lehet építési osztálya, illetve megszüntetve az önkormányzatok függetlenségét e téren, előírni, hogy melyik község melyik városhoz lesz kötelezően csatolva építésügyi vonatkozásban.
(20.10)
Ezt a hibát kiküszöbölendő javaslom azt, hogy a törvény úgy rendelkezzen, hogy építésügyi hatósági jogkört csak megfelelő építész vagy építészmérnöki - legalább főiskolai - végzettségű vezetővel rendelkező jegyzőség láthat el. Amennyiben ezt anyagilag nem tudja egy község finanszírozni, illetve nincs annyi építésügye, hogy ezt érdemes legyen, úgy első lehetőségként joga legyen részfoglalkoztatással, heti egy- vagy kétnapi félfogadással megfelelő végzettségű szakembert felvennie. Európában, akár itt a szomszédunkban is régen bevált gyakorlat, hogy egy-egy városi építész egy- vagy kétnapi munkával támogatja egy-egy község építésügyét. Amennyiben több község úgy gondolja, akkor a közjegyzőség (sic!) mintájára közös építésügyi osztályt hozhasson létre. Ez a megoldás még mindig jobb lenne, mint miniszteri rendelettel egy város hátsó udvarává, perifériájává tenni a környező községet. Így nemcsak a büntetési jövedelmek kerülnek a városokhoz, hanem a fejlesztést is a városok érdeke szerint lehet befolyásolni.
A 48-49. §-ban, az építmények fennmaradásáról, illetve a fennmaradási bírságokról: véleményem szerint különbséget illene tenni az engedély nélküli építkezéseken belül aszerint, hogy lakóépületről és annak kiszolgáló, járulékos építményéről - fatároló, garázs stb. - van-e szó, illetve másik kategóriába kellene sorolni az üzleti, szolgáltatási és ipari tevékenységhez engedély nélkül készített építmények bírságolását.
A javaslat befejező részében felsorolja a miniszternek a törvény végrehajtásával kapcsolatos feladatait - a 61. § (2) bekezdése. Ezzel kapcsolatosan arra hívom fel a figyelmet, hogy a miniszternek feltétlen támaszkodnia kell tevékenysége során a szakmai szervekre, elsősorban a szakmai kamarák szakvéleményére. Kívánatos lenne, ha a szakmai kérdésekben a szakhatóságoknak egyetértési jogot biztosítanának.
Tisztelt Országgyűlés! A fentiekben kifejtett általános és konkrét megjegyzések figyelembevételével alkalmasnak ítélem a javaslatot az elfogadásra, azzal a megjegyzéssel, hogy a konkrét megjegyzéseket módosító javaslat formájában még az Országgyűlés elé fogjuk terjeszteni. Köszönöm szépen. (Taps.)
