DR. DOBOS KRISZTINA

Full text search

DR. DOBOS KRISZTINA
DR. DOBOS KRISZTINA (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez év augusztusában parázs vita kerekedett abból, hogy hány iskola és óvoda bezárása történt, és miközben a Magyar Demokrata Fórum az Országos Közoktatási Intézet adatait ismertette, a Művelődési Minisztérium ezt cáfolta.
Cáfolta, de nem volt hajlandó elárulni, hogy az elmúlt időszakban hány iskola és óvoda bezárása történt. Sőt, azt kell hogy mondjam, hírzárlat történt, hiszen az újságíró barátaink elmondták, hogy jelen pillanatban nem nyilatkozhat a Művelődési Minisztérium egyetlenegy tagja sem, mert számolják, hány iskola és óvoda van ma Magyarországon.
Ezt még fokozta az a probléma, hogy a közoktatási helyettes államtitkár úr lemondta a tévészereplését, hiszen még nem voltak készen a számolással. Majd egy nyilatkozat: "Meddő vita az, melyik az a szám, amelyik igaz, hogy hány iskola van ma Magyarországon. Ez semmit sem jelent" - szintén az MKM-től. Én úgy gondolom, a bezárt iskolák, amelyek leginkább kistelepülésen vannak vagy peremkerületekben, pont azokat a szülőket sújtják, akik a szegényebb családokhoz tartoznak, ahol több problémát jelent az, hogy utazni kell a gyereknek, hogy ki kell fizetni a kollégiumi díjakat; és azzal, hogy bezárják az iskolákat, bizony nem csökkennek a költségek, legfeljebb a költségeket áthárítják a szülőkre. Ma már a kollégiumi díjak a kétszeresükre emelkednek, és az előbb a képviselőtársam a tankönyvek áráról beszélt, ami ötszörösére emelkedett.
A kérdésem pedig a következő: hány iskola van ma Magyarországon? Tudja-e már a tárca, és mikor nyilatkozik erről?
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť