DR. SZÁJER JÓZSEF

Full text search

DR. SZÁJER JÓZSEF
DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Bauer Tamás az előbb, mint ahogyan Pokorni kollégám is említette, mindössze 26-szor említette (Francz Rezső: Ez tényleg sok!) a Fidesz nevét. Ő a hozzászólása lényegében, mint ahogyan ő előre elsorolta, hogy miben nem szakértő: NATO, a földkérdés és maga a népszavazás is, hiszen számos jogszabályi tévedést vétett abban, amikor ezt elmondta, egyetlen egy kérdésben szakértő, ez pedig a Fidesznek a kérdése - és ezt meg is tette.
Ugyanakkor én nem ezzel a kérdéssel szeretnék foglalkozni, hiszen nem ez a mondandójának a lényege, hanem az, amit az előbbi hozzászóló, Medgyasszay László is említett, vagyis hogy egy nagyon jellegzetes érvelési módot hallottunk, amely visszaköszön a történelemnek a meglehetősen sötét időszakaiból. Ez pedig az, hogy ha valaki nem ért egyet az én, adott esetben a Szabad Demokraták Szövetségének vagy Bauer Tamásnak az álláspontjával, az fasiszta. (Közbeszólás az MDF padsoraiból: Így van! - Derültség a kormányzó pártok padsoraiból.) Nem kell itt idegengyűlölettel meg egyéb hasonlókkal finomítani ezeket a kérdéseket: mondja ki egyenesen, hogy mindenki, aki nem akarja, hogy a magyar termőföld a jelen pillanatban olcsó áron, bagóért külföldi multinacionális cégeknek a tulajdonába kerüljön, mindenki fasiszta. (Dr. Nacsa János: Baromság! Hülyeség!) Ez egy nagyon jellegzetes érvelés, és a történelemnek valóban a legsötétebb időszakából köszön vissza. Nem kell itt finomkodni ezekben a kérdésekben: Bauer Tamás ezt így gondolja ebben a kérdésben.
Ennek megfelelően (Dr. Nacsa János: Primitívség!) emlékeztetni szeretném arra, amit Orbán Viktor egy héttel ezelőtt a földtörvénynek a vezérszónoklatában említett, hogy a magyar polgároknak a hazafias érzelmeit ne keverje össze a fasizmussal és az idegengyűlölettel, mert abban a pillanatban előáll az a helyzet, amelyet a történelemből már több szónok is elmondott, hogy Magyarországon 10 millió fasiszta vagy 10 millió ellenforradalmár volt. Mi ebből nem kérünk!
Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť