DR. DÁVID IBOLYA

Full text search

DR. DÁVID IBOLYA
DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum támogatja a NATO-csatlakozást, és támogatja a népszavazást. Mindennek előrebocsátásával mondom, hogy nem értem a Szabad Demokraták Szövetségének felszólalását. Azért nem értem, mert az elmúlt évben a Munkáspártnak volt egy gyűjtési akciója, mellyel sikeresen összegyűjtötte a népszavazáshoz szükséges aláírásszámot. Ezt követően az Országgyűlés egy országgyűlési határozatban kötelezte magát arra, hogy egészen biztos, hogy a NATO-csatlakozást megelőzi majd egy népszavazás. Arra azonban, hogy időben mikor legyen ez a népszavazás, csak annyi utalás történt, hogy amikor már biztos a NATO-csatlakozásunk.
Ehhez képest, ha a Szabad Demokraták Szövetsége javaslatot tesz, akkor megítélésem szerint az időpontra kellett volna tenni, hiszen a két tény már biztos. (Zaj.) Ha az időpontra tesz javaslatot, akkor viszont rendkívül határozatlan az az időmegfogalmazás, hogy a következő év első felében, valamikor február-március-áprilisban. Ebből a felszólalásból az sem derül ki, hogy miért ehhez az időponthoz köti. Nyilván volt valami nyomós indoka, csak a felszólalásból ez nem derült ki.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť