DR. VILÁGOSI GÁBOR

Full text search

DR. VILÁGOSI GÁBOR
DR. VILÁGOSI GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Akkor ezek szerint, tisztelt elnök asszony, tisztelt Ház, a javaslat gyengéje ez a megfogalmazás, hogy elháríthatatlan kár és közérdek súlyos sérelme. Azt hiszem, hogyha ezt gyengének nézzük, akkor a római jognak számtalan jogintézményét gyengének tekinthetjük, a bonus paterfamilias-t éppúgy, mint még számtalant. Véleményem szerint ez nem gyengéje, hanem pontosan az életszerűségét mutatja, hiszen olyan konkrét helyzetek jöhetnek, és olyan konkrét tényállás alapján lehet csak eldönteni, hogy vajon az valóban elháríthatatlan kár-e, vagy sem, amelyre ez a szövegrész pontosan utal, és véleményem szerint helytálló. A jelenleg hatályos Polgári törvénykönyvben is azt hiszem, hogy számos ilyen megfogalmazás van, és ez nem azt jelenti, hogy gumiszabály. A gumiszabályt pejoratív értelemben használja a jogi szakma, de ez nem jelenti azt, hogy ez gumiszabály lenne.
Utalt arra, hogy csak egyoldalú közlések voltak a korábbi, úgynevezett egyeztetések során, és azok nem egyeztetések, hanem egyoldalú közlések. Képviselőtársam nem volt ott, én ott voltam ezeken az egyeztető tárgyalásokon. Természetesen bárkinek a rendelkezésére bocsátjuk, hogyha ez személyiségi jogokat nem sért, márpedig nem, hogy melyek voltak azok az országos érdekképviseleti szervek, mindegyik ott volt, amelyek bizonyíthatják azt, hogy nem egyoldalú közlések voltak, hanem valóban egyeztetések voltak.
Csak pár példa: az, hogy több személyre lehessen ajánlást tenni, ellenzéki javaslat volt, elfogadtuk. Szeretném azt is hangsúlyozni, hogy itt többször felvetődött, hogy vajon jó-e ez a szisztéma, ez az előterjesztés, vagy sem. Ott konszenzus volt. Valamennyi párt ezzel egyetértett, és utána mondta a kormányzat, hogy jó, akkor átdolgozzuk a javaslatot. Hogy a polgármestereknek mikor kell nyilatkozniuk arra vonatkozóan, hogy társadalmi megbízatásban látják-e el hivatalukat, vagy sem, szintén ott vetődött fel az érdekegyeztető tárgyalások során. Sőt azt is megjegyezném még a pontosság kedvéért, hogy utána aztán ezen még módosítás is volt, amíg aztán visszatértünk az eredetihez, szintén bevettük.
Azzal kezdte képviselőtársam a felszólalását, hogy ugye, süket fülekre talált ez a javaslat, hisz majd a hivatal vezetője felfüggesztheti, illetve a keresetindítás felfüggesztő hatályú lesz. Most az előterjesztésben már szerepel az elfogadott módosítás. Most ez a baj. Hát mást nem tudunk tenni: vagy elfogadjuk, vagy nem fogadjuk el, köztes megoldás nincsen. Köszönöm. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť