DR. BOROSS PÉTER

Full text search

DR. BOROSS PÉTER
DR. BOROSS PÉTER (MDF): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Vannak viták, amelyek felpezsdítik a szellemet, és vannak viták, amelyek lehangolják. Én úgy hiszem, hogy ennek a vitának voltak ilyen elemei. És én mindenekelőtt arra utalok: úgy hiszem, hogy olyan képviselőtársunk, akinek közjogi és közigazgatási ismeretei közismertek egyébként, egy felszólalásban nem degradálhatja a köztársasági megbízotti intézményt oly módon, ahogy degradálta. Azért nem, mert az ügyek elbírálásánál egy törvényi jogállású beosztás, funkció, vagy pedig egy minisztérium közigazgatási kirendeltsége, az más műfaj, és nem mellékkérdés, tisztelt Ház. Ez nagyon lényeges kérdés azok számára, akik tisztában vannak az államszervezet működését meghatározó elvekkel, és tisztában vannak a jogosultság telepítési követelményeivel. Én úgy hiszem, hogy a köztársasági megbízotti funkció megszüntetése, az arra irányuló javaslat vagy talán már döntés az csak azzal magyarázható, hogy akik valóban ismerik ezeknek a funkcióknak a jelentőségét és kellő jártassággal rendelkeznek - még egyszer hangsúlyozom - a közjog és a közigazgatási jog kérdéseiben, azok talán nem vettek részt megfelelő intenzitással ezekben a döntésekben.
Szorosan kapcsolódik ez egyébként az úgynevezett felfüggesztési joghoz. Mert teljesen más a jogosultságot telepíteni - hangsúlyozom még egyszer - államtitkárhoz és más egy közigazgatási kirendeltséghez.
Ezért nem helyes, legalább azok számára... Az logikus, hogy bírósági végső fokon... (Hack Péter közbeszólására reagálva.) Igen, de most az eredeti javaslatra utalok, aminek a gyengéje éppen ez volt, Péter; éppen ez volt a gyengéje. (Moraj a koalíciós képviselők körében.)
Na, én úgy hiszem, hogy a tisztelt Ház figyelmét azért mégis alapvetően arra kell felhívni - most legalábbis itt a finisben és a végső döntés előtt -, hogy hölgyeim és uraim, ezzel a csomaggal - és azért ebben legalább azokkal, akikkel lehet, négyszemközt egyezzünk meg - a jogrend sérül. Évszázados, évszázada kialakult jogalkotási normarendszer sérül. Nem hinném, hogy az európai jogalkotási normarendben lehet találni precedenst arra, hogy beterjesztek alapintézményt, alap-jogintézményt érintő törvénymódosítást, mégpedig alapvető kérdésekben, beterjesztem, adok rá egy napot, kiszámolom, hogy mikor kellene választani, visszaszámolok 60 napot, és szavaztatok.
Hölgyeim és Uraim! Erre nincs példa. Önkormányzati törvény vagy választójogi törvény módosítása - az hosszú évek előkészítő munkája. És viták... És a hatálybaléptetés mindig késleltetett. Nem hinném, hogy ebben vitázhatnék legalább e tárgykörben járatos körökkel; én kizárt dolognak tartom, hogy ez ellen lehet érvelni. Roppant szomorú lennék, ha valaki ez ellen érveket hozna fel.
Tehát amikor itt döntés születik, akkor egy alapjog-intézmény ügyében az európai jogszokásoktól és 1948 előtti hazai, majdnem évszázados jogszokástól eltérő gyakorlat vezetődik be. És akkor még hol vannak a részletek?
Én úgy hiszem, nem lehet eléggé hangsúlyozni és óvni a tisztelt Házat ilyen gyakorlat bevezetésétől, mert ez valóban azt a normarendszert sérti, amihez mindenáron ragaszkodnunk kellene; és az elmúlt négy évben - legalábbis részünkről - ilyen ragaszkodás, azt hiszem, egyértelműen bizonyítható.
Ami a részletes vitában a javaslatokat illeti, engedjék meg, hogy a jegyző jogállására vonatkozó, és azt erősítő javaslatra térjek ki, és próbáljam megnyerni a tisztelt Ház támogatását; roppant egyszerű oknál fogva.
A magyar közigazgatás jelenleg nem úgy működik, ahogy működnie kellene. Ezt erősítendő merült fel eredeti javaslatban, majd kimaradt ebből a tervezetből - hiszen ezen két és fél évig a Belügyminisztériumban dolgoztunk; szabad legyen többes számban mondani - a jegyző beosztásának megerősítése, kinevezés...itt, ahogy a javaslat tartalmazza.
Tisztelt Ház! A magyar közigazgatás jelenleg sajnos ügyirat-befogadó jelleggel ténykedik. Ennek a jogi szabályozás és a személyi stabilitás hiánya egyaránt az oka. Ezért én úgy hiszem, azért kell a jegyzői funkció erősítése, mert hisz mi tervbe vettük - remélem, a Belügyminisztérium további programjában is szerepel - a közigazgatási eljárási jog módosítását, ami nagyon lényeges kérdés; egy-két anyagi, jogi szabály megváltoztatását annak érdekében, hogy a jogalkalmazás bátorsága és a jogalkalmazás kötelme erősödjön a közigazgatási hivatalban, magyarul: a jegyzői hivatalban. Ha ez nem következik be, egy gyenge jegyző születik eme javaslat alapján, akkor kár... akkor ugyanazok a sérelmek érik a jogrendet, mint jelenleg sajnos nap mint nap.
Nagy nyomatékkal hívom fel a figyelmet ennek jelentőségére, mert a közigazgatás - úgymond - rendbetételével még rengeteg feladatunk volna, mert az elmúlt négy esztendőben erre nem került megfelelő módon sor. És nem hiszem, hogy külön kell utalnom, mondjuk, az építésügyi eljárással kapcsolatos anomáliákra. Tehát itt rendezendő ügyek vannak. De a jogalkalmazó hatóság megfelelő megerősítése nélkül reménytelen jogszabályokat hozni, azok a gyakorlati érvényesülésben nem érik el úgysem a céljukat.
Szabad legyen még egy aggályomnak hangot adni - és most már valóban befejezem. Belügyminisztériumi államtitkár úr, hadd jósoljak: ha úgy elfogadtatik az önkormányzati törvény, ahogy jelenleg feltételezhetően a Ház többsége elfogadja, nem tudom, mennyire ismerősek azok a várható kodifikációs zavarok, amiket magában rejt ez a törvény.
(13.40)
Nagyon súlyos kodifikációs zavarok vannak ebben a törvényben. No persze, ezért is nem lehet ilyen joganyaggal rohanni és sietni. Ezért kell több aggállyal kezelni alkotmányt is érintő alapvető jogintézmények szabályozását. Ezért mondom nagy hangsúllyal, hogy a kormányzat sokat veszít presztízséből nemzetközi színtereken ezzel a jogalkotási módozattal. Biztos vagyok benne, hogy valóban az önkormányzati charta szelleme, de más egyéb európai jogintézmények is tanácstalanul állnak, hogy ilyen, választójogot és önkormányzati jogot alapvetően érintő kérdést miért tart szükségesnek a tisztelt Ház így elintézni? Köszönöm. (Taps az ellenzék soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť