DR. BALSAI ISTVÁN
DR. BALSAI ISTVÁN
DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Az iménti rövid felszólalásban nem tudtam, csak a három ellenzéki párt bizottsági véleményét kifejteni, most azonban egy picit bővebben szólva szeretnék általánosságban a törvényjavaslattal szemben az MDF-frakció nevében előterjesztendő kifogásokról beszélni.
Nagyon örülök annak, hogy az imént éppen a Magyar Szocialista Párt részéről hangzott el az első felszólalás, hiszen mindjárt hivatkozni is lehet az itt elhangzottakra, többek között arra, hogy 99 százalékban egyetértünk a felszólalással. Hiszen miért is ne értenénk egyet azokkal a megállapításokkal, hogy egy 1972-ben, ha jól emlékszem, egy törvényerejű rendelettel - vagy törvénnyel - szabályozott helyzetnek az 1994-es szemüvegen keresztül való nézete jogállaminak, alkotmányosnak, elfogadhatónak nyilvánvalóan nem tartható? Miért is ne értenénk egyet ezzel a megállapítással, hiszen a volt kormány mindent megtett annak érdekében, hároméves munkával bizonyíthatóan, hogy az ügyészség intézményét - beleértve az ügyészek, ügyészségi fogalmazók, ügyészségi titkárok és ügyészségi nyomozók, valamint tisztviselők, fizikai és más rendű és rangú dolgozók minden lényeges és kevésbé lényeges viszonyait - szabályozza, úgy, ahogy azt jogállamban szokás, méltó módon, az alkotmány ide vonatkozó szabályainak átvizsgálásával is, az ügyészi szervezet egészének, hatáskörének és feladatainak meghatározásával. Mi úgy gondoltuk, hogy hinni lehet az akkori sokpárti konszenzusban rejlő, körülbelül egyező akaratnak, amely éveken keresztül szavakban mindig azt hangoztatta, hogy természetesen tarthatatlan Magyarországon az az állapot, amely a kontinensen azóta már másképp szabályozott, de akkor még a kelet-európai blokk országaihoz hasonló módon kezelt ügyészi szervezettel súlyosbítva ezt az alkotmányos közjogi állapotot változatlanul konzerválná. Természetesen bíztunk abban éveken keresztül, hiszen hosszú, nagyon hosszú egyeztetést folytattunk - jelen van itt az ülésteremben a legfőbb ügyész úr, aki személyében és koncepciójában is ezt a megállapodást és ezt az álláspontot képviselte igen sokszor; gondolom, nem árulok el ezzel titkot, hiszen közismert ez az álláspontja -, hogy a parlamenti pártok meg fogják teremteni a szükséges konszenzust abban a kérdésben, hogy milyen ügyészsége legyen, mondjuk, 1993-ban a Magyar Köztársaságnak.
Természetesen mi nem a zsák foltjához kívántuk a zsákot varrni és nem a gombhoz a kabátot, hanem úgy gondoltuk, hogy ha van egy alkotmányos intézmény, amely az igazságszolgáltatásnak nagyon súlyos és fontos területét jelenti és munkáját végzi el, azzal az alkotmány egy külön fejezetben foglalkozik. Ebben indokolt és nem is képzelhető el másfajta megközelítés, mint az, hogy az egészet szabályozzuk, és ezen belül szabályozzuk a belső jogviszonyokat. Erre a szabályozásra, mint tudják, egy vaskos, három törvényből álló kötetben foglalt javaslatot terjesztettünk elő, amelynek tárgyalását a tisztelt Országgyűlés - akik ebben akkor részt vettek - meg is kezdte, és a módosító indítványok beadásáig is eljutottunk, amelyeket a bizottságok fel is dolgoztak.
Természetesen változtak tények, politikai változások történtek. Természetesen a Magyar Szocialista Párt álláspontja unikális módon eltért a másik öt pártnak ezen korábbi álláspontjától. Ők az egyeztetések igen korai fázisában azt mondották: kérem, mi jónak látjuk azt, ahogy a Magyar Köztársaság ügyészsége jelenleg szabályozva van az alkotmányban - tehát az 1949-es alkotmánynak az államszervezetet érintően változatlanul hagyásáról van szó -; ezért ötpárti alapon gondoltuk azt, hogy az ügyészség a mi álláspontunk szerint foglalja el a helyét a magyar hagyományoknak és az egész európai szabályozásnak megfelelően - egyetlen kivételként Portugáliát említve, ahol egészen más okok miatt alakult a helyzet úgy, ahogyan azt a jelenleg hatályos szabályozásuk tartalmazza. Nem szeretném önöket ezzel most untatni, de elég sokat vizsgáltuk ezt a kérdést.
Úgy gondoltuk tehát, hogy elég lesz az ötpárti konszenzus, és belenyugodtunk abba, hogy a Magyar Szocialista Párt - talán természetszerűleg - úgy foglal állást 1991-ben és '92-ben vagy még '93-ban is, hogy jól van úgy, ahogy van. Ezért egy kicsit - ha szabad ezt mondanom: a sorok között is olvasva - meglepetéssel tapasztaltuk a kormányprogramok kapcsán, amikor azok napvilágot láttak - különös tekintettel később a koalíciós megállapodások szövegszerűen és nyilatkozatokban megismételt ide vonatkozó részeiben -, hogy valamennyi nyilatkozat finoman szólva legalábbis: óvatos. Óvatosan csak annyit tartalmaz, hogy ez egy alkotmányos kérdés - ebben egyetértünk; majd elmondom, miért problematikus a mostani szabályozás ebből a szempontból -, olyan alkotmányos kérdés, amely az alkotmányozás keretei között az amúgy is meghirdetett alkotmányos intézményrendszer újraszabályozása, kodifikálása során egy fontos kérdés lehet majd. Nem többet és nem bővebbet tartalmazott a kormánypártok nyilatkozata - és erre a koalíciós megállapodás sem tért ki -, hogy szándékukban áll a koalíciós pártoknak egy olyan, úgynevezett szolgálati törvényt behozni ide a parlamentbe, amely törvényjavaslat nem kevesebbet, mint például azt szabályozza - engedjék meg, hogy felolvassam ezt a részt a javaslat 20. §-ának (8) bekezdése tekintetében -, hogy tudniillik "A köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés határozatával kimondja a legfőbb ügyész hivatalvesztését, ha a legfőbb ügyész neki felróható okból nem tesz eleget megbízatásából eredő feladatainak, illetőleg jogerős ítéletben megállapított bűntettet követ el vagy más módon tisztségére méltatlanná vált".
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Akkor mi az, ami az alkotmányos intézmények tekintetében, nem alkotmányos szabályozásként, ilyen normatartalommal itt előadható, és amelyre azt lehet itt mondani, hogy ez egy hiányzó, alkotmányos keretek közötti, de nem alkotmányos szabályozást igénylő szövege egy alacsonyabb rendű jogforrásnak? És nem is értik, mi ezzel a problémája az ellenzéknek, hiszen ez csak egy kínzó és az ügyészség egészét érintő állapotnak a megszüntetése!
(15.50)
Nem így van ez, tisztelt képviselőtársaim. Hiszen ha az alkotmány külön közjogi tényezőnek ismeri el a legfőbb ügyészt, valamint külön közjogi tényezőnek ismeri el a legfőbb ügyész helyetteseit - mert szeretném mondani, hogy az alkotmány többes számot használ, ez a törvény pedig konzekvensen egyes számot, ami szintén alkotmányos probléma az én olvasatomban -, valamint természetesen a köztársaság elnökét is, akkor hármuk tekintetében, hármuk viszonyában bármilyen szabályozás alkotmányos szabályozásnak minősül. Álláspontunk szerint nem azzal sérti az alkotmányt - ahogy az érvekben eddig hallottuk, mármint azt, hogy nem sérti -, hogy annak rendelkezésébe ütközik. Azért ilyen gyengén és naivan nem szoktunk érvelni, tisztelt képviselőtársaim! Mi sem látjuk a jelenleg hatályos alkotmány szövegével ellentétesnek, valamely rendelkezésébe ütközőnek ezt a szabályozást.
Mint ahogy az sem lenne az alkotmány jelenlegi szabályaival ellentétes, ha például a címer és zászló használatáról rendelkező külön törvény - egyébként az alkotmány ide vonatkozó rendelkezése szerint nincs ilyen törvény - annak ellenére, hogy az alkotmányban benne van a címer és a zászló teljes, korrekt leírása, még leírná azt, hogy a magyar zászló közepén mondjuk egy vörös sárkánygyíknak kell lenni. Ennek megfelelően ez a törvény nem állna ellentétben a Magyar Köztársaság alkotmányba foglalt, zászlójára vonatkozó rendelkezésekkel, csak éppen tovább írná ezt a rendelkezést és a közvélemény teljes joggal - úgy gondolom - ezt úgy értékelné, hogy itt valami probléma van, valamilyen burkolt, lopakodó törekvés van alkotmányos szabályozásra.
Nagyon jól mondta az imént Csizmadia képviselő úr, hogy az előző kormány mindent megtett annak érdekében, hogy az igazságszolgáltatás egészét illetően átfogó, korrekt szabályozást adjon. Ennek keretében külön kiemelte a bíróságra vonatkozó szabályozást, és összehasonlította az előttünk fekvő vagy megtárgyalandó javaslattal. Nos, egy apró különbséget szeretnék a képviselőtársam és az álláspontunkat egyelőre nem támogató képviselők figyelmébe ajánlani.
Az a szabályozás, amely - valóban hasonló módon - a bíróságok egészét illetően részben a szervezeti kérdéseket, részben a bírák státusát, a bíróvá válás feltételeit, a bírák felelősségét, fegyelmi, anyagi és más jellegű szakmai viszonyait, sőt szakmai tanácskozó testületeit, önkormányzati fórumait szabályozta igen széleskörűen, egy szót sem szólt, tisztelt képviselőtársaim, a Legfelsőbb Bíróság elnökéről és a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyetteséről. Gondolom, nagyon csodálkozott volna a parlament, ha ide becipeltünk volna egy olyan törvényjavaslatot, amelyben a parlament kétharmadának igenlő szavazatával megválasztott Legfelsőbb Bíróság elnöke, valamint a hasonlóan igen szigorú szabályok között kinevezésre kerülő Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese tekintetében továbbírtuk volna a törvényt, és azt mondtuk volna, hogy ha arra méltatlan, akkor valakinek a javaslatára a parlament felmentheti.
Hát, elég nevetséges lett volna és ilyen kísérleteket, tisztelt képviselőtársaim, a magunk részéről és a mi közjogi felfogásunk alapján nem mertünk volna megtenni.
Most mivel találkozunk? Csizmadia képviselő úr úgy látja, hogy ez a törvény hasonló. Lehet, hogy hasonló, csak amiben eltér, az igen lényeges kérdés, és a Magyar Demokrata Fórum ilyen formában nem tudja támogatni azt a törvényt, amely alkotmányos tényezők egymás közötti helyzetét illetően olyan szabályokat kreál, amelyek jelenleg az alkotmányban sem felhatalmazás alapján, sem leírt formában nincsenek.
Az elmondottak alátámasztására természetesen már az általános vita kezdetén szeretném felemlíteni azt a képtelenséget, hogy vajon az ilyen formájú törvény kidolgozóinak eszébe jutott-e, hogy valójában mit is szándékoztak szabályozni. Hiszen jól tudjuk az alkotmányból, hogy ha csak nincsenek taxatív felsorolásban a külön alkotmányban rögzített formában megnevezve az ellenjegyzés nélkül intézhető aktusok - azt hiszem, az alkotmány idézése nélkül is mindenki körülbelül tudja, hogy melyek azok, amelyekhez semmilyen ellenjegyzés nem kell -, akkor ezen túlmenően a köztársasági elnök minden intézkedéséhez valakinek, valakiknek, valamelyik alkotmányos tényezőnek kell az ellenjegyzése. Nagyon csodálkozom azon, hogy a kormánypárti képviselők azzal az egyszerű indokkal elintézték a bizottságban e javaslatnak az ide vonatkozó szabályozási hiányosságait, hogy természetesen az alkotmány 30/A § k) pontja feljogosítja a köztársasági elnököt a külön törvényben írtak szerinti intézkedésre, vagy valamilyen jognyilatkozatra, valamilyen tevékenységre. Igen ám, tisztelt képviselőtársaim, csakhogy ez az az eset, amely nem vonható a köztársasági elnöknek ama ténykedési körébe, amelyet ellenjegyzés nélkül kell tenni.
Ott tartunk tehát, tisztelt képviselőtársaim, a mi felfogásunk szerint, hogy a törvény előkészítőinek ez az apró mulasztása tulajdonképpen a mi álláspontunkat támogatja, ha egyszer ellenjegyzésre szorul a köztársasági elnöknek az az indítványa, hogy a más módon tisztségére méltatlanná vált legfőbb ügyészt illetően hivatalvesztési indítványt tegyen itt, a parlament előtt. Hogy kinek, azt a törvényalkotók vagy előkészítők nyilván meg fogják magyarázni. Kíváncsiak vagyunk, de attól tartunk, hogy ezzel szándékukon túlmenően mégiscsak kormányzati felügyelet alá helyezték azt az ügyészséget, amelynek az önállóságát és alkotmányos helyzetét nem kívánták megváltoztatni.
Valószínű egyébként, hogy ez egyszerű tévedés, ily módon nem kívánunk ezzel az érvvel élni. Tehát nem látjuk igazolva, hogy lám, lám, mégiscsak elfogadta a kormánykoalíció azt az álláspontot, hogy jó lesz ezt a kormányzat alá helyezni, és ily módon, egy ilyen negatív megközelítéssel, az itt nem szabályozott módon a köztársasági elnököt egy olyan jogkörrel ruházza fel, amelyet azonban csak ellenjegyzéssel teljesíthet, tehát valakinek az indítványa vagy egyetértése szükséges ehhez.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ilyen és huszonhét egyéb oka, fogyatékossága van a törvénynek, amely miatt mi ezt nem tudnánk jó szívvel elfogadni. De van megoldás, tisztelt képviselőtársaim. Meg fogjuk tenni azt a módosító indítványunkat, amelyben az imént szocialista párti felszólalásban idézett bírósági törvényhez hasonlóan nem érintjük az alkotmányos tényezők jogi helyzetét. Mert azért azt mindenki tudja, hogy az ügyészség nem azért végzi nehezen a dolgát, nem azért hiányzik a jogi szabályozás, mert a legfőbb ügyész úr hivatalra méltatlansága esetének szabályozását olyan kínzó helyzetűnek érzik, és nem azért hiányzik a magas szintű jogi szabályozás és az a presztízs, ami az ügyészi szervezetet meg kell hogy illesse, mert a legfőbb ügyész helyettesének esküszövegét illetően más elképzelésük van, mint minden eddigi erre vonatkozó törvényi előírásnak.
Tudniillik annak idején azt javasoltuk, hogy az eskü - mint ahogy az a parlamenti képviselőknél, kormánytagoknál, mindenki másnál most már remélhetőleg örökké követett gyakorlat lesz - kétféle módon legyen letehető. Az egyikben legyen benne utolsó mondatként az "Isten engem úgy segéljen!", amely kifejezés utal a világnézeti hovatartozásra is. Az eskü ilyen kétféle formában volt a mi javaslatunkban előterjesztve. Talán nem véletlen, hogy a most tárgyalásra kerülő javaslatból ez a variáció hiányzik. Ettől még a törvény elfogadható, módosítással jobbítható.
Úgy azonban, tisztelt képviselőtársaim, ahogyan ezt itt a legszükségesebb módon és tényleg csak a legrövidebb módon érintve szóvá tesszük, nem fogadható el. Ezért nagyon szeretném, ha mindazok, akik a mi álláspontunkat akár közvetlenül, akár majd a híradások alapján figyelve értékelni fogják, nehogy abba a tévedésbe essenek, hogy mi meg akarjuk gátolni az ügyészség intézményét és annak a néhány ezer embernek a mindennapjait szabályozó törvényi kezdeményezéseket. Pontosan ellenkezőleg, mi azt akarjuk, hogy ez az intézmény, az ott dolgozó minden ügyész, ügyészségi fogalmazó, ügyészségi titkár, ügyészségi alkalmazott, nyomozó és mindenki, a több ezer ember, munkáját ugyanolyan magas színvonalon és remélhetőleg kellően szabályozott módon végezze, mint ahogy ezt a mi munkánk eredményekét a bíróságon és máshol megteszik azok az ezrek, akik az igazságszolgáltatás másik régiójához tartoznak.
Szándékainkat illetően talán szükségtelenül, de mégis újólag hivatkozom arra, hogy természetesen amikor arra gondoltunk, hogy rendezni kell az igazságszolgáltatás dolgozóinak évtizedeken keresztül méltatlanul alacsony sorban tartott javadalmazását és előmeneteli rendszerét, mi sem volt természetesebb, mint hogy a legfőbb ügyész úrral egyetértve, az ő igen nagy örömére szolgálóan az ügyészeket a bírókkal azonos mértékben és módon, teljesen azonos formában abban a kitüntető gyors, mielőbbi törvényi szabályozásban részesítettük, amely a jelenlegi áldásos hatását megmutatva, a pályaelhagyási folyamatot most már megfordította.
Ugyancsak hivatkozhatnék arra, hogy az elmúlt négy év alatt nemcsak huszonnyolc új bíróságot, hanem több mint tucatnyi ügyészséget is előteremtett a magyar kormány felelősségére a magyar költségvetés.
(16.00)
Nagyon sajnáljuk Vastagh Pál miniszter úr minapi nyilatkozatát, amely szerint nem lát lehetőséget az igazságügyi kormányzat a továbbiakban egyetlenegy bíróság - és gondolom egyetlenegy ügyészség - megnyitására sem. Mi másképp gondoltuk az igazságszolgáltatás kiemelését évtizedes alávetettségéből, de azt - még egyszer hangsúlyozom, tisztelt képviselőtársaim - nem látjuk járható útnak, hogy amikor ügyészségről beszélünk, akkor ez alatt közjogi alkotmányos szabályozást is olyan tekintetben támogassunk, és olyan törekvéseket jóváhagyjunk, amelyek a sokat hirdetett alkotmányozást megelőzően, illetőleg az az alkotmányi problémákra irányadó hangoztatott elveket teljesen ellentétesen megvilágító gyakorlatot produkálnak.
Megköszönve figyelmüket, nem ígérhetem azt, hogy nem fogunk ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban még számos hozzászólást és módosító indítványt előterjeszteni. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)
