DR. SURJÁN LÁSZLÓ
DR. SURJÁN LÁSZLÓ
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Itt, az üres padsorok előtt állva, fentről beszélve a Házhoz, arra gondolok, hogy talán ha már nem érvényes a Házszabály új változata ezen a módon, akkor talán lent is beszélhetnénk egész nyugodtan. Ez a szakaszosan érvényben lévő Házszabály valóban felkelti bennünk az igényt, hogy valamivel több minisztert lássunk a teremben a jelenlegi nullánál.
Ha olyan fontos volt ez a pótköltségvetés, mert enélkül összeomlanánk, bár még mindig időarányos a költségvetés mérlege, akkor talán tényleg megérdemelt volna annyi büntetést az előterjesztők részéről is, hogy jelen vannak. Természetesen magam is azok közé tartoztam, akik az államtitkár úr belépését megtapsolták.
Én szakmai szempontból természetesen nem a Népjóléti Minisztérium költségvetéséhez kívánok hozzászólni. Egy egészen más dolog indít egy kis magányos monológra. Az indítás tegnap este nagyjából ugyanebben az időben hangzott el, ebben a teremben: Szöllősiné képviselőtársam hozzászólása inspirált arra, hogy csatlakozó módosító indítványt adjak be az ő, illetve Dobos Krisztina részben hasonló jellegű indítványához, és erről szeretnék a tisztelt Háznak néhány szót szólni.
Engem képviselő asszony felszólalása egyértelműen meggyőzött arról, amiben korábban sem kételkedtem, nevezetesen, hogy a nyelvtanárok képzése az egy fontos kérdés. Ugyanakkor aggodalommal töltött el az a megoldás, amit a képviselő asszony javasolt, nevezetesen, hogy a doktoranduszok pénzéből ki lehet pótolni, és így mintegy a fejezeten belül egálban marad a költségvetés helyzete.
Lehet, hogy ez igaz. A mai nap nem volt elegendő számomra, hogy részletes felvilágosítást kérjek a doktoranduszképzésnél rendelkezésre álló pénzekről. Arra azonban elegendő volt a tegnap este és a mai nap, hogy néhány adatot hozzak ide a tisztelt Ház elé - és nagyon örülök, hogy a Művelődési Minisztérium képviselteti magát az államtitkár úr jelenlétével, az ő figyelmükre is számot tart mondanivalóm, nevezetesen, hogy ma Magyarországon vannak olyan egyetemeink és vannak olyan állampolgáraink, akik fizetés nélkül vesznek részt ebben a doktoranduszképzésben, mert saját szellemi fejlődésüket, a mélyebb tudás megszerzését fontosabbnak tartják annál, hogy kihagynák ezt a lehetőséget.
(19.30)
Hogy családi háttér biztosítja ezt számukra, vagy fordításokból élnek, vagy - mint a Műegyetemen szokásos -, alapítványi támogatásokból egészítik ki az egyébként doktoranduszképzés címén kifizetett és megélhetésre viszonylag kevés összeget? Mindenesetre enyhén szólva fölháborítónak tartom, hogy többletpénz, elvehető többletpénz van ezen a rovaton.
Természetesen fölháborodásomat mérsékli a realitásérzék. Az a realitásérzék, hogy itt egy viszonylag új rendszerről van szó, amelynek - hogy így mondjam - a rendbetétele nyilván többszörös odafigyelést és ellenőrzéseket kíván.
Azt gondolom azonban, hogy a magyar értelmiség szellemi színvonalának megfelelő emelése, az egyetemi képzés után még a tudományos munkában való elindításnak ez az intézményrendszere rendkívül fontos dolog a magyar értelmiség további alakulását illetően.
Tehát nem hiszem, hogy az a feladat, hogy az itt ügyetlenül elosztott, azaz föl nem használt pénzeket most gyorsan odaadjuk más helyre, hanem az a feladat - vagy az is a feladat -, hogy ennek a doktoranduszképzésnek a finanszírozását, a finanszírozás rendszerét a minisztérium átgondolja, és a következő költségvetési évben olyan hatékonyan működtesse ezt a rendszert, mint amilyen hatékonyságot egyébként én képviselői minőségemen túl, mint a foglalkoztatási bizottság tagja, illetve elnöke is elvárok; hiszen pályakezdő munkanélküliségről diplomás körökben is hallunk, és ennek a rendszernek a működtetése többek között ezen a téren is egyfajta segítséget jelent.
A kapcsolódó módosító indítványomban egy kicsit udvariatlan ötletet vetettem fel a Pénzügyminisztérium felé. Nevezetesen abból indulok ki, hogy ha 3 hónapra terveztük - tervezték, bocsánat, nem kívánok közösséget vállalni - ennek a pótköltségvetésnek az érvényességét, 1,9 milliárdos tartalékkal, akkor most az érvénybe lépést figyelembe véve 2 hónapra 1,7 is elég lesz. Magyarán: hagyjuk békén a doktoranduszokat, ha marad pénz, adjuk oda nekik, mert megérdemlik, legalább annyira, mint a nyelvtanárok.
Természetesen - mint mondtam - módosító indítványom nem érinti a nyelvtanárok átképzésének 200 millióját, mivel két oldalról is jött hasonló javaslat - a Ház két oldaláról -, és tegnap nagyon világos érvek hangzottak el ennek a kérdésnek a fontosságát illetően.
Valami csoda történt a parlamentben. Más költségvetési vitákon ugyanis a tartalék összegére annak sokszorosát meghaladó javaslatok szoktak beérkezni. Tudomásom szerint most ez nem így történt. Ezt a kevéske kis tartalékot viszonylag tiszteletben tartották a módosítványt tevő képviselőtársaim.
Meggyőződésem, hogy ez a 200 millió nem fogja megrengetni az egyébként is meglehetősen jól álló költségvetési viszonyokat.
Tisztelt Képviselőtársaim! Egyetlenegy, mégiscsak a népjóléti tárcát érintő dologhoz én is csatlakoznék. Ezt a bizonyos Családvédelmi Szolgálatot tessék meggondolni. Itt ugyanis szimbolikus jelentőségű ügyről is van szó. Ne adjanak már nekünk olyan könnyű labdákat, amiket az előttem szóló képviselőtársam ki sem használt, holott azt mondhatta volna: a nemzetközi családévben igazán derék dolog ennek az intézményrendszernek a visszafaragása. Én is szívesen lemondok erről, bár én szeretem ezt a labdát ütögetni. Szívesen lemondok róla, még akkor is azt gondolom, hogy ez a 30 millió, vagy 20-30 millió forint nem menti meg sem a Pénzügyminisztériumot, sem a Népjóléti Minisztériumot, azonban nagyon jelzésértékű, és egy kormánynak adnia kell magára, hogy milyen jelzéseket ad.
Ahogy végignéztük a pótköltségvetésnek a jelzéseit, úgy éreztük, hogy nem minden szempontot mérlegelt kellően a kormány - hogy így mondjam: nem adott magára. Ez azonban még csak az első pótköltségvetés, amelyet a kormány beterjeszt, ezt még sok fogja követni - van tehát lehetőség a javításra. Remélem, hogy a következőkben kevésbé gunyoros megjegyzéseket lehet tenni, de azt hiszem, az előbbi megjegyzés, amit tettem, nem gunyoros volt, hanem lényegi, és remélem, hogy a doktoranduszok kellő megbecsülésben fognak a tárcától részesülni, legalább 1995-ben, de ha lehet, most, 1994 végén is. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
