DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Elnök asszony, köszönöm szépen.
Tisztelt Ház! Egy költségvetési vitában úgyszólván kötelező George Washingtont idézni, aki szerint - mint jól tudjuk - nincs jó költségvetés és rossz költségvetés, csak elfogadott és el nem fogadott költségvetés van.
Utalt erre az Állami Számvevőszék jelentésének előterjesztésekor Hagelmayer professzor úr is, aki azt mondta, hogy a költségvetés sohasem szakmai, mindig politikai kérdés. Politikai egyfelől tartalmilag, mert hiszen a kormány ebben közli legkoncentráltabban azt, hogy mire kívánja fordítani az adófizetők pénzét, mely folyamatokat kíván támogatni, és melyeknek gátat vetni. De úgy alakult, hogy politikai kérdés ez a parlamentáris demokráciák szokásjoga alapján is, amely úgyszólván kötelezővé teszi a kormánypárti képviselőnek, hogy elfogadja, és úgyszólván kötelezővé teszi az ellenzéki képviselőnek, hogy ne fogadja el a kormány költségvetés-tervezetét.
Ennek alapján tulajdonképpen azt is lehetne mondani, hogy nincs miről vitatkozni; de azért van, hiszen a költségvetés vitája mindenkor jó alkalom az ellenzéknek arra, hogy egyfelől rámutasson a kormány országirányítási koncepciójának gyengeségeire, másfelől az ország közvéleménye elé tárja saját koncepcióját: hogyan irányítaná ő az országot, amennyiben bizalmat kapna.
Sajnálattal kell tudatnom tisztelt képviselőtársaimmal, hogy az ellenzéki képviselő hölgyek és urak felszólalásában ilyen koncepciónak, ilyen alternatív koncepciónak nyomát sem sikerült felfedeznem. Úgy gondolom, hogy az eddig elhangzott ellenzéki felszólalások érvelése döntően három irányt vett - kivéve a már sokat emlegetett Urbán Lászlóét, aki többé-kevésbé azt mondta, hogy támogatja a kormány koncepcióját, csak a hozzárendelt eszközök "fényében" nem látja biztosítottnak ennek végrehajthatóságát.
Tehát háromféle érvelés hangzott el. Az egyik, amely alternatív gazdaságpolitika felvázolása helyett kinézett magának egy területet, és azért ostorozta a kormányt, mert erre a területre túl kevés költségvetési fedezetet fordít - ezt már Bársony András említette.
Ez egy hálás dolog, különösen így, két héttel az önkormányzati választások előtt, mert hiszen ki az, aki ebben az országban ne szeretne magasabb szintű szociális ellátást, jobb oktatást, több munkahelyet, nagyobb közbiztonságot, virágzó kultúrát, mezőgazdaságot - és így tovább?
Mindenkit megnyugtathatok: mindezt a kormánypárti képviselők is nagyon szeretnék. Sajnos azonban, az a helyzet, hogy törvényt mindenről lehet hozni - akár arról is, hogy holnaptól nyugaton keljen fel a nap -, csak ezt követően a kormány feladata, hogy ezeket a törvényeket végrehajtsa.
A magyar népmesékben kedvelt motívum, hogy a gonosz király a leánya kezéért küzdő szegénylegénynek különféle olyan megoldhatatlan feladatokat ad, fejvesztés terhe mellett, mint például, hogy csináljon bagariacsizmát kovászos uborkából. De a népmesékben általában az is kiderül, hogy a királylány mellesleg varázserővel rendelkező tündér, aki ezeket a feladatokat hibátlanul végrehajtja a legény helyett.
Minthogy tudomásom szerint a kormánynak ilyen tündér nem áll rendelkezésére, a kormánypárti képviselők természetesen tartózkodni fognak attól, hogy megvalósíthatatlan feladatokat rójanak a kormányra, még akkor is, ha a kovászos uborkából készült bagariacsizmát időnként jobban szeretnék, mint az ellenzéki képviselőtársak.
Van aztán ennek az érvelésnek egy olyan általános iránya is, amely nem költségvetési fejezetekhez kötődik, hanem a polgárok általános helyzetét kéri számon a jövő évi költségvetés tervezetétől.
Rott Nándor képviselőtársunk fogalmazott úgy, hogy a költségvetés az egyszerű polgárok nyakába kívánja rakni az átalakulás terheit. Ez igaz. Sajnálattal azonban azt is hozzá kell tenni, hogy ebben az országban nincsenek mások, mint egyszerű polgárok, következésképpen az átalakulás terheit senki másnak a nyakába nem lehet rakni.
Így cselekedett az előző kormány is, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy nem az átalakulás, hanem az átalakulás elodázásának terheit rakta az egyszerű polgárok nyakába.
Időnként persze kísérletezett azzal is - miként annak idején a Kádár-rendszer -, hogy ezeket a terheket külföldi hitelezők nyakába rakja, ám ezen az úton a jelenlegi kormány már csak azért sem követheti elődjét, mert a nemzetközi pénzvilág teljesen egyértelművé tette, hogy egyetlen cent sincs a nemzetközi pénzpiacon arra a célra, hogy a magyar kormány a szükséges reformokat tovább odázza el.
(12.30)
Az érvelések másik része annyira nem volt képes alternatívát felmutatni, hogy nem is a költségvetést vitatta, hanem a költségvetés ürügyén általános támadásokat intézett a kormány ellen.
Természetesen nem kívánom elvitatni egyetlen képviselő jogát sem attól, hogy a költségvetési vitában gúnyosan emlegesse a szakértelmet, a szürkeállományt vagy mondjuk a szociális érzékenységet. Ám ha a költségvetési bírálatokból ennél többre nem futja, akkor engedtessék meg egy kormánypárti képviselőnek azt mondania, hogy a király öltözéke sajnálatos módon hiányos.
Döntően két ilyen pregnáns érvelést hallottunk. Az egyik Szájer József képviselőtársunk és Pusztai Erzsébet képviselő asszony érvelése volt, akik az 1995. évre benyújtott költségvetést a Magyar Szocialista Párt 15 hónappal korábban közzétett fizetett politikai hirdetésével próbálták szembesíteni; nem fordítva sok figyelmet arra, hogy ennek legtöbb tételét a Magyar Szocialista Párt időközben visszavonta. A párt elnöke, aki azóta miniszterelnök, nyilvánosan elismerte ebben viselt felelősségét. Készült egy részletes szakmai és egy rövid politikai program, egy koalíciós szerződés és egy kormányprogram. Mindezekre való tekintet nélkül a költségvetés számait ezzel a dokumentummal szembesítették.
Úgy gondolom, ez nem sokkal elegánsabb eljárás, minthogyha a kormánypárti képviselők azzal próbálnák védeni a költségvetés sarokszámait, hogy mi volt a Fidesz és az MDF közös székházeladási ügyével.
Úgy gondolom, mozgó célpontra tüzelni valóban nem könnyű feladat. Annyit azonban azért bízvást el lehet várni, hogy mindenki tudja: a mozgó célpont elé kell célozni és nem 15 hónappal mögé.
A másik ilyen pregnáns érvelés e tekintetben Selmeczi Gabriella képviselőtársunké volt, aki rövid felszólalásának hetven százalékát annak szentelte, hogy a bölcsődéket kérje számon a jövő évi költségvetésen.
Készséggel elismerem azt a tiszteletre méltó következetességet, amely szerint - az ő szavai szerint - öt éve harcol a Fidesz a bölcsődékért. Azt azonban le kell szögeznem, hogy a bölcsődéket mint általánosan kötelezően ellátandó feladatokat az önkormányzati törvényből az előző kormány javaslatára az előző parlament vette ki. Tehát a jelenlegi kormányon ezt számon kérni, legalábbis furcsa.
Úgy gondolom, e következetesség mögé ráadásul némi kérdőjelet tesz az, hogy a most következő önkormányzati választások után a települések jelentős részében a Fidesz azzal a két párttal kíván együtt kormányozni - önkormányozni -, amely annak idején a javaslatot tette a Házban.
A harmadik érvelés, amelyből valamiféle koncepció, valamiféle alternatív koncepció körvonalai látszanak, tömören úgy foglalható össze, hogy a költségvetést balról előzni. Csépe Béla képviselőtársunk mondotta azt a felszólalásában, hogy a kiút nem a fogyasztás visszafogása, hanem a termelés növelése. Ez kísértetiesen emlékeztet arra a negyvenes évek végi, ötvenes évek eleji szlogenre, miszerint "Termelj többet, jobban élsz!" Sajnos időközben kiderült, hogy nem elég többet termelni, hanem az is szükséges, hogy a termelés eredményét el lehessen fogyasztani, illetve hogy ennek a termelésnek az eredménye: a további termelés feltételeit is újratermelje.
E szerint a koncepció szerint tehát az előző kormány gazdaságpolitikája helyes volt. Csak a választás túl korai időpontja és/vagy a választók fatális döntése ütötte el az előző kormányt attól, hogy ennek a gazdaságpolitikának a gyümölcseit élvezhesse. Ebben a felfogásban tehát a jelenlegi kormány gazdaságpolitikájának alternatívája az előző kormány gazdaságpolitikája lenne.
Nagyívű vezérszónoklatában Kádár Béla képviselőtársunk fogalmazta meg, hogy a megindult növekedést fenn kell tartani. Igaz, hogy a pénzügyi folyamatok kedvezőtlenül alakulnak, de a reálgazdaság folyamatai egészségesek, és előbb-utóbb a pénzügyi folyamatok is utána fognak menni.
Sajnos én sokkal jobb memóriával vagyok megáldva, hogysem boldog lehetnék. Ennél fogva jól emlékszem arra, hogy 1992-ben az előző kormány kiadott egy "Félúton" című brosúrát, amelyben az akkori kormány kétéves tevékenységéről kívánt elszámolni. Ebben a brosúrában, minthogy akkor a helyzet éppen fordított volt, és a Kupa-program még nem vizeződött fel eléggé ahhoz, hogy a kedvező pénzügyi folyamatok visszájára fordultak volna, ámde a gazdasági reálfolyamatok igen kedvezőtlenek voltak, a kormány akkor azt igyekezett bizonyítani, hogy a pénzügyi folyamatok már kedvezőek, és a reálfolyamatok fognak majd utánuk menni. Úgy gondolom, ugyanennek a kormánynak volt négy éven keresztül tagja Kádár Béla képviselőtársunk.
Mitől torz, mitől egészségtelen egy növekedés? - tette fel a kérdést Kádár Béla képviselőtársunk, amikor ebben az átalakult gazdaságban a GDP hatvan százalékát a magánszektor állítja elő, amely nem a tervhivatal utasítására, hanem konkrét megrendelésre termel.
Úgy gondolom, a közgazdaságok tudós doktorát, az előző kormány nemzetközi gazdasági kapcsolatokkal foglalkozó miniszterét nem kellene erről felvilágosítani, de a jegyzőkönyv kedvéért azért hadd mondjam el: a szóban forgó növekedés azért egészségtelen, mert a magyar gazdaság, a magyar termelés importtartalma igen magas. Következésképpen a növekvő termelés növekvő importszükséglettel jár. Ha olyasmit termelünk, amelyet nem tudunk kellő mennyiségben külföldön eladni ahhoz, hogy a megnövekedett importmennyiséget ebből finanszírozni lehessen, akkor az eladósodás fog fokozódni. S ebből a szempontból tökéletesen mindegy, hogy a tervhivatal utasítására történik ez a többlettermelés, vagy azért, mert a kormány laza kézzel kiengedett forintmilliárdjai pótlólagos keresletet teremtettek, és e kereslet kielégítésére született ez a többlettermék.
Ez történt 1985-ben, amikor az MSZMP gyorsítsunk csak jelszavú XIII. kongresszusa után a külföldi adósság megduplázódott, és ez történt az elmúlt kormányzati ciklusban, 1992 után, miután a Kupa-programból csak annyi maradt, hogy Kupa Mihálynak hívták a pénzügyminisztert.
Tisztelt Ház! Pusztai Erzsébet képviselőtársunk azzal fejezte be hozzászólását, hogy ilyen kemény költségvetés az elmúlt négy évben a Ház előtt nem feküdt. (Pusztai Erzsébet: Én nem!) Igen, ez igaz. A történet erről szól. Ez a kormánykoalíció arra szegődött, hogy az ország szakadék felé vágtató szekerét megpróbálja feltartóztatni, és ezen az úton az első lépés, az első komolyabb lépés ennek a költségvetésnek a beterjesztése volt.
Szeretném elmondani, hogy engem Budapest 10. számú választókerületének polgárai választottak országgyűlési képviselővé. Ez a választókerület Budapest két, talán legszegényebb kerületében, a VII. és a VIII. kerületben terül el. Nekem nem lesz könnyű lakossági fórumon az én választóim szemébe nézve, akik idős kisnyugdíjasok, nagycsaládosok, munkanélküliek, az adóterhek alatt roskadozó kisvállalkozók, dolgozók, akiket nap mint nap fenyeget az elbocsátás réme. Tehát nem lesz könnyű nekem az ő szemükbe nézve megindokolni, hogy e költségvetés végszavazásánál miért nyomtam meg az "igen"-gombot. De ezt meg fogom tenni, mert ha nem is nyugodt szívvel, de tiszta lelkiismerettel vallom, hogy ennek a költségvetésnek értelmes, elfogadható alternatívája mindeddig nem körvonalazódott, s ebbéli meggyőződésemben mindenekelőtt a költségvetési vitában felszólalt ellenzéki képviselőtársaim erősítettek meg. Köszönet nekik érte. (Taps.)
