DR. LOTZ KÁROLY

Full text search

DR. LOTZ KÁROLY
DR. LOTZ KÁROLY közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kedves Képviselő Úr! Közeledve a nagymarosi körgát november végi elárasztásához, egyre inkább felvetődnek egymással ellentétes képviselői vélemények: nevezetesen a bontási munkák gyorsítását, illetve azok leállítását követelik.
Válaszomat, a korábban elhangzottaknak megfelelően, azzal tudom kezdeni, hogy az új kormány nem tesz, nem tehet mást, mint amire az érvényes országgyűlési határozatok kötelezik.
Figyelembe kell venni, hogy az ügyben érintett szlovák és magyar fél a vitatott kérdések eldöntésére, az Országgyűlés akaratának megfelelően, a hágai nemzetközi bírósághoz fordult. A felek az alávetési nyilatkozatot a vonatkozó belpolitikai döntések ismeretében készítették elő és írták alá. A szlovák fél már akkor tudatában volt a magyar fél gátelbontási szándékának. Magyar részről változatlanul jogszerűnek tekintjük azt a döntést, amellyel a szerződést megszüntettük.
Képviselő úr fölveti, miért bontjuk el egyoldalúan a közös tulajdont. Ezzel kapcsolatban leszögezem, hogy a nagymarosi körgát olyan ideiglenes jelleggel létrehozott létesítmény, amely az úgynevezett közös, egyezményes tervben nem szerepel, így nem minősül közös tulajdonnak. Erről képviselő urat tévesen tájékoztatták. Az ideiglenes mű állaga folyamatosan romlik, a fenntartás és a hajózás biztosítása egyre emelkedő költségeket jelent. Az Országgyűlés a helyreállításhoz szükséges költségeket az éves költségvetési törvényekben rendszeresen jóváhagyta, és ez szerepel a következő évi költségvetési tervezetben is. A nagymarosi vízlépcső a nemzetközi hajóút fejlesztésére az egyik lehetséges megoldás lett volna. A Duna-bizottság viszont két alapvető változatban fogalmazta meg ajánlásait, úgymint a duzzasztott és a szabadfolyású megoldásra. Az utóbbinál a vízjárási viszonyok függvényében korlátozásokat is elfogadott.
Nemzetközi szakértők közreműködésével decemberben elkészül a Duna Budapest feletti szakaszára a hajóút fejlesztési tanulmánya, amely a hagyományos folyószabályozási módszerek alkalmazásával - tehát szabadfolyású megoldással - számol. A tárca álláspontját a tanulmány széles körű szakmai és társadalmi vitája alapján a jövő év elején alakítjuk ki és terjesztjük a kormány elé.
Meglepő, hogy képviselő úr a mostani kormánytól kéri számon az Országgyűlés korábbi döntéseit megalapozó gazdaságossági számításokat. Számomra ez azért is érthetetlen, mert képviselő úrnak erre a döntés előkészítésekor még lett volna módja. Az ön pártja és koalíciója mindig is hevesen ellenezte a nagymarosi gát felépítését, és folyamatosan szorgalmazta annak elbontását.
Képviselő úr állításával ellentétben, a gát esetleges spontán elszakadása a folyamatot irányíthatatlanná teszi, és az irányíthatatlan romboló hatás miatt nem csökkennek, hanem jelentősen növekednek a költségek.
Összegezve képviselő úr konkrét kérdéseire a következőket tudom válaszolni:
1. A bős-nagymarosi vízlépcső ügyében mindvégig az ökológiai szempontok kaptak prioritást. A Környezetvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint egyébként Kindler József professzor vezetésével készültek igen részletes gazdaságossági számítások is, amelyek megalapozták az Országgyűlés eredeti döntését. Ezek a számítások a környezetvédelmi bizottságban rendelkezésre állnak.
2. A bős-nagymarosi vízlépcsőrendszerrel foglalkozó kormányzati munkát a múltban és jelenleg is több szakértői bizottság - köztük nemzetközi jogi és hazai akadémiai szakértők - segítette és segíti. További bizottságok létrehozását a kormányzat nem tervezi.
Ezen túlmenően a korábbi parlamenti időszakban különbizottság foglalkozott a vízlépcsőrendszer kérdéseivel. Jelenleg a parlamentben a környezetvédelmi bizottságon belül egy külön albizottság segíti az Országgyűlés ilyen irányú döntéseinek előkészítését.
Végezetül arra a kérdésre, hogy a gát elbontásának szüneteltetése esetén az erre szánt összeg a térség felújítására fordítható-e, azt kell mondanom, hogy a közvetlen térség felújítása a szüneteltetéstől függetlenül is megtörténik. Az ehhez szükséges pénzeszközök az 1995. évi költségvetési előirányzatban szerepelnek.
Köszönöm figyelmüket. Kérem az Országgyűlést és tisztelt képviselő urat válaszom elfogadására. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť