DR. BÉKESI LÁSZLÓ

Full text search

DR. BÉKESI LÁSZLÓ
DR. BÉKESI LÁSZLÓ pénzügyminiszter: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselő Úr! Képviselő úr első kérdésére sajnos konkrét számszerű választ nem adhatok. A veszteséget konkrétan egy pénzintézet és nem a magyar állam szenvedte el. A pénzintézeti törvény 46. §-a szerint pedig a banktitkot sem a miniszter, sem pedig az országgyűlési képviselő kérésére vagy igényére nem lehet megsérteni. Ez azt jelenti a pénzintézeti törvény 46. §-a szerint, hogy banktitoknak minősülő üzleti adatokat, így egy szerződés nyomán keletkezett nyereséget vagy veszteséget a bank nem hozhatja nyilvánosságra akkor sem, ha képviselő vagy a pénzügyminiszter kéri. Ez a magyarázata, hogy számokkal nem szolgálhatok.
Képviselő úr második kérdésére október 25-én az előző, ön által is hivatkozott hasonló interpelláció során már egyszer válaszoltam.
Jelenlegi interpellációjában azt jelzi, hogy az említett kölcsönfolyósítás felveti a különösen nagy kárt okozó csalás elkövetésének alapos gyanúját. Kérdése az, hogy kívánom-e a büntetőeljárás lefolytatását. Két részre kell bontanom a választ.
Az első: szabálysértés elévülése esetén az elévülést a szabálysértési törvény értelmében a szabálysértés miatt az elkövető ellen foganatosított eljárását, cselekményét - itt egyértelműen a szabálysértési hatóság cselekményéről van szó - szakíthatja félbe. Ez ügyben legjobb tudomásom szerint elődeimhez sem érkezett olyan tartalmú állampolgári bejelentés, amely nyomán a mindenkori Pénzügyminisztérium kezdeményezhette volna a szabálysértési hatóság eljárását.
Ami a büntetőeljárás lefolytatását illeti, természetesen minden olyan ügyben szükségesnek tartom a büntetőeljárás megindítását, ahol bármely bűncselekmény alapos gyanúja felmerül. Ez egyébként sem az én szubjektív szándékomtól függ, hiszen a büntetőeljárási törvény 122. §-ának (2) bekezdése értelmében minden hatóság és hivatalos személy köteles a hivatali hatáskörében tudomására jutott bűncselekményt feljelenteni, a feljelentéshez csatolni a bizonyítási eszközöket. Ebben az ügyben mind a mai napig nem jutott tudomásomra olyan új adat vagy körülmény, amely miatt nekem kellett volna kezdeményeznem a büntetőeljárás megindítását.
Képviselő úr interpellációjából arra következtetek, hogy ön olyan adatok és tények birtokában van, amelyek nyilvánvalóvá teszik, hogy itt bűncselekmény elkövetésének alapos gyanújáról van szó. Ebben az esetben felhívom képviselő úr figyelmét, hogy a Btk. 137. §-a értelmében az országgyűlési képviselő is hivatalos személynek minősül, tehát rá is vonatkozik az előbb említett feljelentési kötelezettség.
Arra kérem tehát képviselő urat, hogy ha megalapozott információk birtokában van, kezdeményezze a büntetőjogi felelősségre vonást azokkal szemben, akik ebben az ügyben bűncselekményt követtek el. Köszönöm szépen a figyelmet. (Nagy taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť