DR. KÁVÁSSY SÁNDOR

Full text search

DR. KÁVÁSSY SÁNDOR
DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Nem tudom, ki hogy van vele, a magam részéről mindig fejcsóválva és furcsállkodva hallgatom, amikor a Nyugatiban vagy más központi pályaudvarokon úgy adnak menetrendi tájékoztatást, hogy az egykor hozzánk tartozott városokat csupán mai hivatalos nevükön mondják be, valahogy így: gyorsvonat Budapest-Szolnok-Püspökladány-Oradeára 15 órakor indul. Nem tudom, nem értem, miért nem lehet Oradeát Nagyváradnak mondani, vagy ha már mindenáron internacionalisták akarunk lenni, Nagyvárad-Oradea névkettőzéssel beolvasni.
Azt mondják, nemzetközi megállapodás tiltja, illetve írja elő a kifogásolt eljárást. Hitem szerint minden megállapodásnál, nemzetközi szerződésnél magasabb fórum a józan ész és a jó ízlés. A józan ész pedig azt diktálja, amit e tárgyban a névhasználat kérdéséről Niederhauser Emil akadémikus fejt ki a História hasábjain: "Mindenki a maga nyelvén" - szögezi le elvi álláspontként. Majd így folytatja: "Magyar nyelven mindig a megfelelő magyar névalakot használni, más nyelven az annak megfelelőt, teljesen függetlenül attól, hol fekszik ma az illető helység, illetve milyen szuverenitás alatt."
Miért nem lehet hát a józan ész szavára hallgatni? Miért kell avítt, életidegen, végeredményében komikus és ízetlen szabályokat erőszakolni akkor is, ha netán nemzetközi szerződés vagy megállapodás írja elő, illetve miért kell ostoba nemzetközi szerződéseket kötni? Várom válaszát. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť