Havas Gyula: Sírvers
lelkemben illatozza még az emlék,
sírtam, nevettem és szerettem nemrég,
e drága földön nyughatatlan vendég.
De rég volt, szent ég!
nincs viharban és nincs derűben részem,
a létet és a véget én nem érzem,
de nem veszett el egy atomnyi részem,
élek: enyészem.
a homlokom majd városokat éget,
szívemből forrást érlelnek az évek,
szemem türkisszé, szám rubinná réved.
Ó, örök élet!
s egy epedő szűz levelet ír rajtam
és felnéz s elnéz messze, sóhajt halkan
és nem tudja, hogy éltem, éltem hajdan
és csókoltak és csókolt ajkam
és hogy meghaltam.