A »SKRIBÁK«
A »SKRIBÁK«
(A t. Ház mint házasságszerző)
Ivánkovics János, akit most Herman Ottó helyett bírunk a Házban, egy mulatságos kérvénnyel fogja gazdagítani az új Ház legközelebbi munkaprogramját.
A szegedi törvényszék és járásbíróság írnokai kezdeményezésére negyvenöt törvényszék és járásbíróság írnokai, kik a szegedi kolomposokhoz csatlakoztak, petíciót nyújtanak be a parlamenthez.
Vajon mit kérhetnek a szegény nyomorgó írnokok a nemzet törvényhozó testületétől?
Ha ezt valaki feladná találós mesének, bízvást kitűzhetne ezer aranyat annak, aki eltalálja, mert nem nyerné meg senki.
Abba még a megboldogult cinkotai kántos is belesülne, ha élne: hogy mit kérnek a hazai írnokok?
Hát ugyan mit kérhetnének? Lakbérfölemelést?
Nem.
Pótlékot?
Dehogy.
Fizetésjavítást?
Azt sem.
Hát akkor ugyan mit?
Titulust, uraim, titulust. Becsületemre mondom, titulust kérnek.
Előadják, hogy ez a közönséges cím »írnok« milyen rettenetes nyűg rajtuk egy egész életen. Hogy ezzel a címmel még megházasodni sem lehet, mert a leányos apák azt mondják: »Mit? Egy írnok meri emelni szemeit az én leányomra. Nem. Soha!«
Oda terjed hát alázatos kérésük a képviselőházhoz, vegye le róluk az írnok elnevezést, és utasítsa a minisztert, hogy az ő címük elgyen ezentúl »harmadosztályú irodatiszt«.
Nem tudom, mit határoz a tisztelt Ház, de látom ebből, hogy ez országban, ahol az írnokoknak sincs egyéb kívánnivalójuk, mint a titulus, még boldog emberek lakhatnak, akiket könnyű megelégedettekké tenni.
Ha a Ház enged az ártatlan és ostoba, de idők jeléül érdekes kérésnek, úgy nem lesz többé írnok az országban, és nem lesz többé kosár a lányos házaknál.
