PÁNTOS SARU
PÁNTOS SARU
A kapcák, talpalt harisnyák házon kívül, bizonyos munkák alkalmával tartósabb felső lábbelit is igényeltek. Ezek egyike az egykor szinte egész Európában, de leginkább a mediterrán tájakon a 16. századig használatos saru volt. Saru szavunk az ótörök Ńar, ‘körülteker’ igéből (Bárczi G. 1958: 77) levezetve, eredendően ilyen lábbelire értendő, melynek külön szabott „talpai, ket fulei és kotoi, szorito szijaj vannac” (Gáborján A. 1958: 72). E saruk szinte „bokacipővé” fejlődött bizánci változata maradt fenn a középkori magyar lábviseletben, és látható a Képes Krónika (Zichy I. 1934: 62) és a 14. századi falképek férfialakjain (pl. Radocsay D. 1954: XLIV. tábla). A saru a 16–17. században egyik jellemző lábbelink volt. Közismert korabeli példánya, vörös bőr, arany-, ezüsthímzéses kapcájával együtt, nem közrangú tulajdonosra vall, de szórványos paraszti használatára még 19. századi ábrázolások is utalnak (Gáborján A. 1958: 73).
