A SZELELÉS
A SZELELÉS
A gabonát embermagasságból vékony sugárban öntötték le a földre, ponyvára vagy kosárba, miközben a szél kifújta belőle a szemetet és a könnyebb gyom-magvakat. A nehezebb rögök együtt estek le a gabonaszemekkel, mert azokat még erős szél sem tudta eltávolítani. Éppen ezért önállóan ezt az eljárást csak ritkán alkalmazták, csak más műveletek (szórás, rostálás stb.) kiegészítéseképpen fordult elő. Mivel a szelelés nem tisztította meg kellőképpen a gabonát és csak kisebb mennyiség tisztítására lehetett alkalmazni, más eljárásokhoz viszonyítva egyre inkább háttérbe szorult. A 20. században leginkább a hüvelyeseket és az élelmezésre szánt kukoricát szelelték, míg a gabonával kapcsolatban már nemigen fordult elő.
A 17. századtól az allodiális birtokon feltünedeztek a szelelés bizonyos nagyüzemi formái is. Ilyet említ Thököly Imre gazdasági utasítása 1684-ben Munkácsról: „... a szeles helen csinált granárium, mely magas szulókokon vagy kőlábakon szokott lenni, hogy a szél által fúhasson alatta; fent egynéhány rendben lévén a rekesz, melyekben a búzát szokták tartani, melynek a közepén a búza lecsorgására való lyuk szokott lenni, ha mikor jó szél fúj, az olyan lyuk alá kádat tévén, csapját kivonszék és úgy csorgatják alá az életet, a szél igen szépen megtisztítván, úgy hordja ismét helyre” (Balassa I. 1964b: 41).
