HOSSZÚ OLDALÚ SZEKÉR
HOSSZÚ OLDALÚ SZEKÉR
A magyar nyelvterület jelentős hányadán olyan szekértípust használtak, amelyet szükség szerint lehetett átalakítani hosszabb és rövidebb oldalak cseréjével. Szénahordás előtt a szekeret „megnyújtották”, hosszú oldalú szekeret csináltak belőle. Elővették a használaton kívül a pajtában, színben tárolt létrás, hosszú oldalakat, s azokat rakták fel a fuvarozáshoz használt rövid oldalak helyett. Ehhez megnövelték az első és a hátsó tengely távolságát is, a két tengelyt összekapcsoló rúd, az ún. nyújtó közbeiktatásával. A szekér hosszát a nyújtón levő furatok és az azokba illeszthető erős vaspálca segítségével minden gazda könnyedén megváltoztathatta.
A hosszú szekérhez tartozó létra formájú oldalak hossza csaknem a kétszerese a rövid oldalpárnak. A rövid oldalak kb. 220–240 cm hosszúságúak, viszont a szénahordó szekerek oldalai ugyanott elérhetik a 450–510 cm hosszúságot is. Az 500 cm hosszú szekéroldalak a magyar nyelvterület nyugati peremén és keleti szélein, a székelységnél találhatók. Ezen a két marginális területen más eszközt nem is használtak a rakodótér növelésére. Egyébként a szekér megnyújtása, a hosszú szekéroldalak használata elterjedt az egész Dunántúlon, ismeretes az északi magyar népterületen és a vele szomszédos szlovák völgyekben. Ismeretes továbbá Erdély keleti és déli körzeteiben, továbbá az Alföld déli részein (Bánság, Bácska) élő magyar és német parasztoknál (Paládi-Kovács A. 1979a: 350).
Cserélhető oldalú szekerek használatára a Dunántúlon az 1720-as évek óta sok levéltári adatunk van. Nem kétséges, hogy ez a szekértípus ismert volt már a 17. században is (Takács L. 1985b: 327–329), azonban terjedésének útjait, menetét körzetenként is világosabban kellene látnunk. A hosszú szekérhez egyetlen magyar történeti tájon sem alkalmaztak saroglyát. Ezt azért érdemes említeni, mert Nyugat-Európában és a brit szigeteken a taliga és a szekér meghosszabbítását mindenkor a járművek két végére szerelt nagyméretű saroglyával érték el (Jenkins, J. G. 1961: Fig. 54–56; Jenkins, G. 1972: 200, 207; Theuwissen, J. 1969).
