1. (vallásügy) Katolikus egyházi szertartással megáldott <étel, folyadék, tárgy>. Szentelt barka, bor, gyertya, kalács, víz; (átvitt értelemben, tréfás) csak szenteltvíz: teljesen hatástalan, semmit sem használó dolog, szer, eszköz, módszer. Hiába szedem ezt a port ez csak szentelt víz az ilyen erős fejfájás ellen. Szóláshasonlat(ok): fél, irtózik tőle, mint → ördög a szentelt víztől. Édes néném, miért nem esznek nálunk szentelt kenyeret a templomban, mint Franciában [= Franciaországban]? (Mikes Kelemen) Úgy hinti fényét a nap szét a világra áldón, békén, | mint a szentelt vizet a pap a nép közé mise végén. (Babits Mihály) || a. (vallásügy, ritka, költői) Szent, szentséges. Valahányszor [karácsony]… közelg,… Tündér nem igéz, nem bűvöl boszorkány, Oly üdvös, oly szentelt azon idő. (Arany János–Shakespeare-fordítás) Szentelt pecsét az, feltartá [= fenntartotta] az Úr | Magának. (Madách Imre)
2. (átvitt értelemben, költői) Magasztos, erkölcsileg nemes. Hellásznak kincse egy elomló rom: Tiéd, hazám, egy szentelt fájdalom. (Eötvös József) Harcát ez a lélek nemesen megküzdte… Most diadalt űl már szentelt nyugalomban. (Arany János)
3. (átvitt értelemben, kissé választékos) Olyan, amit vminek szenteltek (2). Tudományos munkának szentelt élet. Pihegcsélő [= pihegő] melle kerekded két halma A gyönyörűségnek szentelt arany alma. (Csokonai Vitéz Mihály)