kiválik
kiválik tárgyatlan ige, (tájszó, régies) kivál
1. <Ember, állat vmely csoportból> kilép, és így a többitől elkülönül. Kiválik a csoportból, a menetből, a nyájból. S ím a fekete seregből Egy szép dalia kivál. (Kisfaludy Károly) „No no, Lőrinc!” – monda Kompolti Adorján S kiválik a rendből, előre ugorván. (Arany János) || a. (átvitt értelemben, ritka, régies) Kiválik vkiből, vmiből: <állapot, betegség> kimegy belőle, elhagyja. A hugomból kivált a nyavalya. (Arany János)
2. <Személy, kisebb csoport, intézmény vmely csoportból, közösségből> kilép; a csoportot, közösséget elhagyja. Kiválik a kormányból, a trösztből.
3. Kiválik vmiből: <anyag> vmely keverékből v. másik anyagból mint annak része elkülönül, vegyileg annak elemei közül különválik, és új, önálló alakban jelentkezik. A tejből először a tejszín válik ki.
4. Kiválik vmiből: <tárgy, alak, hang> a környezettől, a többitől elkülönülve érzékelhetővé lesz; látszik, hallatszik, ill. látszani, hallatszani kezd. A háttérből kiválik az üdülő. A morajból hangos kiáltás válik ki. A zajból egy szó válik ki dörögve: „igazság!” (Vörösmarty Mihály) A nagy fehérségből csak a tó vize válik ki. (Mikszáth Kálmán) A rémület dermedtségével nézték, hogyan válik ki a sötétségből a fáklyát tartó kalmár. (Gárdonyi Géza) || a. (ritka) A környezeténél magasabb(ra emelkedik); kiemelkedik. Kél egy-egy árnyék a habon … Elébb csak a fej nő ki, állig … Majd az egész termet kiválik. (Arany János) Ha nyeregben ült vagy lakománál az asztalfőn, még a magasak között is kivált. (Móricz Zsigmond)
5. (átvitt értelemben) Kiválik (vhonnan): <nagyobb fokú, jobb képességeinél, kül. jó tulajdonságainál fogva> különb vkinél, a többieknél; kitűnik. Kiválik társai közül; kiválik színészi képességeivel. Ha féltem is, a helyemet megálltam – | születtem, elvegyültem és kiváltam. (József Attila)
