HATODIK FEJEZET - Nyakörvükön vöröskereszt
HATODIK FEJEZET - Nyakörvükön vöröskereszt
Régi dokumentumok, elsősorban rajzok, festmények tanúskodnak arról, hogy már az ókori Görögországban és Rómában is voltak öreg, vak koldusok, akik kutyával vezettették magukat. Az egyik Pompejiben feltárt falfestményen pl. olyan jelenetet láthatunk, amelynek középpontjában vak férfit vezet egy kutya. Ugyancsak hasonló mozzanatot örökítettek meg egy 13. századból származó kínai tusrajzon is. A vak embernek tehát mindig felbecsülhetetlen társa volt a kutya; többé-kevésbé az irányítására bízhatta magát, s ha például kéregetésből tengette életét, a kutya tartotta az alamizsnás tálat. De ezek a kutyák nem "láttak" a gazdáik helyett, megfelelő kiképzés híján nem voltak képesek arra, hogy figyelmeztessék őket azokra az akadályokra, amelyekkel lépten-nyomon találkoztak. Nagyon valószínű, hogy hosszú ideig vállalkozó kedvű és az állatokhoz valamelyest értő vakok maguk tanítgatták kutyáikat arra, hogyan vezessék őket.
A vakvezető kutyák tervszerű kiképzése valamikor a 18. században kezdődhetett, 1819-ben pedig már napvilágot látott az első "tudományos munka" is: Kézikönyv a vakok képzésére címmel. Mindezek dacára a tulajdonképpeni vakvezetőkutya-mozgalom csupán az 1914-18-as világháború után bontakozott ki azzal a törekvéssel, hogy a háborúban látásukat elvesztett embereket vakvezető kutyákkal lássák el. Az első vakvezető kutyakiképző központot Németországban hozták létre 1915-ben. Nagy-Britanniában 10 évvel később alakult meg a vakvezető kutyák kiképzésével foglalkozó szövetség, amely jelenleg négy kiképzőközponttal rendelkezik. Angliában egyébként kb. 1500-ra tehető a vakvezetőkutya-tulajdonosok száma. A szövetség nemcsak az új jelentkezők részére képez ki kutyákat, hanem az utánpótlás neveléséről is gondoskodik. Ez utóbbira akkor van szükség, amikor egy-egy kutya kiöregszik, és "szolgálati éveinek" végére ér (kb. 8-10 éves korában). Egy vakvezető kutya kiképzése Angliában 250 fontba (kb. 20 000 Ft!) kerül, de egyetlen vak embertől sem követelik a teljes költség megtérítését, csupán jelképes összeget kérnek a kutyáért. A szövetség egyik alapelve ugyanis az, hogy senkit sem utasít vissza pusztán anyagi megfontolásból. A 250 fontos összeg különben is csupán a kutya kiképzésének az ellenértékét foglalja magában, de nem fedezi sem magának a vak embernek a kitanítását az eb használatára, sem az utógondozás költségeit.
Vakvezető kutya; fotó az 1920-as évekből
