Dunai fürdés
Dunai fürdés
Bár elmúlott a nagy regatta az utóbbi kedden, a Duna divatban maradt, ő az idei nyár uralkodó csillaga a pesti égboltozaton. Az újpesti partokról úgy ugrálnak a mezítelen gyerekek a habokba, mint a békák, a margitszigeti MOVE-fürdő homokjában a nap minden órájában feltünedeznek trikós úrihölgyek, akiket egy hét előtt legfeljebb jól kapcsolt utcai toalettben láthattunk az Andrássy úton, barna dáma siet vasalt fehér ruhájában a Margit-hídon, kezében cukorkadoboz nagyságúra csomagolt fürdőruhácska, a színházi újságok szépségei vesznek hosszú sport-lépteket fehér harisnyás lábukkal a strandfürdő kapujánál, még nem szállottak fel a vízipárák a folyam felől, az újpesti vasúti híd alatt nyári ködbe burkoltan jelenik meg Rigó, a reggeli lányfalusi hajó, fátyolba burkoltan mutatkozik az óbudai torony, a messzi Vár és Mátyás-templom a párázó reggel tüll-kárpitja mögött sejthető, a madarak még nem hagyták abba változatos jóreggel-köszöntgetéseiket, amelyekkel összezavarják a későn fekvő szigeti nyaralók hajnali álmait, hogy alig találnak magyarázatot az álmoskönyvben. Erős, a bérház nagyságú kotróhajó alig kezdte el munkáját, amellyel hegyeket épít kavicsból és homokból a partokra, a gyári kürtök hivatalos hangon szólongatják a hozzátartozókat, midőn már egy fél görögdinnye úszik a Duna síkján: emberfő, a korai fürdőző feje, aki túljár fáradt, petyhüdt polgártársai eszén, a legelső reggeli órában biztosítja napi rugékonyságát, jókedvét a hűs hullámfürdővel. Tízféle okát is tudják annak az emberek, hogy miért maradnak az idei nyáron Pesten azok, akik más esztendőkben július jöttével tengernagyi sapkát nyomtak a fejükbe Nagymaroson vagy egy Balaton menti villában. A nyár örömei falura, fürdőbe csalogatták a gyermekeket és családanyákat, a régi kifejezések tárából ismert holtszezon a boltosokat, hivatalnokokat épkézláb embereket mindenesetre elküldte Pestről nyaralni. Ez évben még kacérkodnak a pestiek a régi33 időkből megszokott divattal, a nyári hazugságokkal, felemlegetik a vasúti menetrendből vagy személyes tapasztalatból ismert fürdőhelyeket, ahová majd elmennek, ha a „viszonyok változnak”, ahelyett hogy azt mondanák, hogy elutaznak, amikor pénzük lesz. Az igazság az volna, hogy több mint fél évtized nyomorúsága után a pestiek nem szégyellnék a nyakig érő bajt, a sorsüldözött levetné álarcát, az álgazdagság nem bőszítené többé az eltitkolhatatlan szegénységet, a régi nyaraló bevallaná, hogy az általános elszegényedés az oka, hogy az idén kivájt tökként úszkál feje a Dunán, miközben a katonazenekar a Császárfürdő felől valcert fúj, amelyet egy régi bécsi muzsikus költött a dunai tündérekről. A szegénység azonban még szemérmes, nem tudjuk elhinni, hogy valóban az üres erszény az okozója pesti tartózkodásainknak, holott már alig dugdoshatjuk lyukas cipőinket. A régi utazási könyvekben oly kitüntetéssel emlegetett Pest, a „fürdőváros”, az idén nyáron kielégítheti a polgárságot minden kívánságában. A fürdőházak szünet nélkül ontják a vizet, a Duna hullámai megállás nélkül ömlenek át Budapesten, a forrónak ígérkező nyár medicinája, a friss víz oly bőven zuhog a verejtékező városra, hogy panasza valóban csak a kényeskedőknek volt. Gondoljunk azokra a városokra, amelyek víz, folyó nélkül töltik a nyarat, gondoljunk azokra a szegényekre, midőn kényelmes fürdőkádakban vagy folyami uszodákban lubickolunk, akik pénz hiányában kénytelenek a szentendrei örvényekben is megfürödni, és akik közül mindennap elvisz egyet-kettőt a folyam árja. Ugyanezért merném arra kérni a Duna régi ismerőseit, a folyammérnököket és kipróbált evezősöket, hogy ez elszegényedett pesti és környékbeli fürdőzőknek jelölnék meg a helyet, ahol életük kockáztatása nélkül is fürödhetnek a szabad Dunában. Mert e megjelölés nélkül is belebátorkodnak az ismeretlen hullámokba a melegtől szenvedő pénztelen szegények, egy-két lépést botorkálnak, és nemegyszer olyan mélységbe buknak, olyan örvénybe kerülnek, hogy onnan meg nem menekülhetnek. Hiába vigyáz a rendőr a parton, ingyenfürdőző mindig lesz, különösen sok az idén. Mondják meg hát a szegény embereknek, hol fürödhet pénz nélkül, élete reszkírozása nélkül. Annyi hiábavaló plakát volt már Pesten, hogy jöhet végre egy hasznos hirdetmény.
(1920)34
