Iszonyú tüzvész Balmaz Ujvároson, Szabolcs megyében, sept. 16.

Full text search

Iszonyú tüzvész Balmaz Ujvároson, Szabolcs megyében, sept. 16.
Néhány nap óta, de különösen ma, e vidéken folyvást irtóztatos szélvész dühöngött, s a csapások istene ugy akará, hogy egy vigyázatlan kovácsnak műhelyéből – épen a szél legerősebb dühöngése közben, ütött ki a tüz, melly ez alföldi magyar mezővárosnak nagy részét hamuba dönté. Kezdődött ezen iszonyú égés, a város északkeleti végén, délután egy és két óra között, s ellenállhatatlan rohammal terjedt délnyugot felé, egészen a város végeig, fölemésztvén utjában – mint hozzá vethetik – mintegy kétszáz épületet, megannyi boglyát s kazlakat. – Tudtommal emberélet és középület egy sem esett áldozatúl. Midőn e sorokat irom, négy óra után kevéssel, a tüz már a város végére ért, s nem levén mit emésztenie, csilapul; azonban a szél folyvást dühöng, s ha irányát változtatja, az égő üszkökből, még másfelé is elviheti a pusztító elemet e szegény városban. – Az inséget, a nyomort, mellyet a népre a mai nap hozott, én nem rajzolhatom; mert midőn a sziv telve van keserűséggel, a toll megtagadja szolgálatát; azonban emberbaráti kötelességemnek ismerem, felkérni a ministeriumot, hogy ezen veszélyérte szegény népet, mellynek egyebe nem maradt a mély fájdalomnál, bizonyos ideig mindenféle adó alól mentse fel. Reménylem más felől, hogy ti is hazámfiai! kiknek adott a szerencse annyi anyagi értéket, hogy abból inségbe merült honfiaitok részére néhány fillért nélkülözhettek, nem vonandjátok meg szives segitségteket, midőn majd e végre aláirási ívek nyittatnak. – Révész Imre.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť