VILLON, FRANÇOIS (tk. Francois de Montcorbier; (1431?–1463?) francia költő
Szépek voltunk és ostobák!
Ez a sorsotok, asszonyok!
hol vannak ők, ne kérdje szó;
felel a refrén, visszakérdve:
de hol van a tavalyi hó?!
tudom, ruha teszi az embert,
tudom az új tavasz mi szép,
tudom, mely gyümölcs merre termett,
tudom, mely fán mily gyanta serked,
tudom, hogy minden egy dolog,
tudom a munkát, lusta kedvet,
csak azt nem tudom, ki vagyok.
Zsebelj és férfit ne kímélj;
Foszd ki, akit tudsz, sorra mind:
A nő, ha megvénült, nem ér
Annyit se, mint egy rossz fitying.
Becsukhatsz, mihelyest a dér
És a hervadás meglegyint…
De egy mosoly nektek is int…
Rút öregtől borzad a vér:
Annyi ér, mint egy rossz fitying.
Lánynép, a tanácsom szerint!
Engemet már elért a tél,
S nem vagyok, csak egy rossz fitying.
ne kelljen mégse pokolra kerülnünk,
ha a Trombita számadásra szólal.
S emberfia te, ne mulass felettünk,
de kérjed Istent, legyen irgalommal.