DANTE ALIGHIERI (1265–1321) olasz költő
bölcs ezt könyvében régen feljegyezte,
s így egyik a másiktól elszakítva:
mintha esze nélkül maradna elme.
szemet kápráztat, ez a szívbe ejti,
s a tetsző tárgy iránti vágyba ringat…
S igazi férfi nőre ugyanígy hat.
egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,
mivel az igaz útat nem lelém.
mint emlékezni régi szép időre
nyomorban…
bántás; s e bántás módját aki kérdi:
feloszlik ketté, cselre és erőre.
az igaz szót se…
nálatok bálványimádó se rosszabb:
egyet imád az, százakat a püspök.
nem nyerhetsz hírt, se dunna közt lapulva.
És aki nem nyert hírt e földi létben,
maga után nagyobb nyomát se nyomja,
mint hab a vízen és a füst a légben.
mert győz a lélek minden akadályon,
csak a test súlya földre le ne vonja!
nem születtetek tengni, mint az állat,
hanem tudni és haladni előre!
megvan, s hozzájő még az ész, s okosság,
az ellen aztán hasztalan víhatnál!
kergeti, célját egy sem érheti,
mert egy a másikat gyengíti folyvást.
kormánytalan hajó vad förgetegben,
világnak nem úrnője, csak rimája…
s kilopsz körünkből, hogy fülünk se billen,
bár száz trombita harsog is feléje:
ki mozgat téged, ha érzékeink nem?
Sugár mozgat, mely maga gyúl ki mennyben,
vagy gyujtja, ki onnan néz le – Isten.
és még kérést vár: kész hogy megtagadja.
s könny és mosoly fölött olyan hatalmas
az érzés, hogy a legőszintébb lélek
akaratán leginkább diadalmas.
kétszer keservesebb a keserűje.
két-három ízben: – de már tollas ellen
hiába vetsz ki tőrt, vagy dobsz ki dárdát!
a dolgok viszonyában: s ez a Forma
teszi Isten képévé az Egészet.
két falat közt a szabad ember éhen
veszne s egyiket sem vinné fogához.
hanem akként tesz, mint láng a szélben,
habár ezerszer erőszak csavarja.
tesz oly bűnt, hogy nem mentheted művelőjét.
hogy szennyed bármely víznek mossa habja.
ki az Öröktől fosztja meg magát,
hogy elmúlandó szerelmet cseréljen!
s föl- és lemenni milyen kínos ösvény
keserves lépcső az idegen házé.
akinek viszket, az csak hadd vakarja…
ami klastromnak volt valaha szánva;
s rossz liszt zsákjává lettek a csuhák.
s romló, lévén támasza csak a lenge
és csillagoktól függő akaratban.
hogy az embernek nyelve van; de rája
bízta, hogy így vagy úgy, szépítve zengje.
és folyton-gyors kerékként forgatott
vágyat és célt bennem a Szeretet, mely
mozgat napot és minden csillagot.