Eszeny.

Full text search

Eszeny.
Eszeny, kisközség, körjegyzőségi székhely, 275 házzal és 1726, nagyobbára református vallású lakossal. Postája és távírója Csap, vasúti megállóhelye a 225 számú őrház. 1355-ben „Ezen”, 1414-ben „Kysezen” néven szerepelt. 1356-ban már egy Fülöp és Jakab apostoloknak szentelt pálos kolostort említenek itt, melynek romjai még ma is láthatók. Egy másik rom állítólag a Miczbánok várkastélyának a maradványa. Egy XV. század első feléből származó okirat szerint, Csapi Ákos királyi engedélyt kért arra, hogy a községnél hidat vagy révet állíthasson fel. A XV. század második felében Zemplén vármegyéhez tartozott. 1411-ben a Csapi család volt a birtokosa, a XIX. század első felében pedig herczeg Eszterházy, Vay, gr. Fáy, 25br. Ghyllányi, Györöcskey, Oroszy, Szmrecsányi, Bölönyi, Eszenyi, Szerdahelyi, Bydeskúthy, Irinyi, Erős, Petrovay, Eördögh, Szentimrey, Somlyódy, Szögény, Ormos, Lónyay és jelenleg gróf Lónyay Béla, a Jármy család, báró Horváth Ferencz, gróf Forgách László és Reizmann Herman. A községben református templom van, mely 1779-ben épült, míg tornyát 1812-ben építették hozzá. A község nagy részét 1879-ben tűz pusztította el. Dülői közt sok érdekes elnevezésüt találunk, mint a Bating, Csarondaköz, Kovacsó, Vinczeszög, Abogya köze, Kondérszög, Remecz-ere, Völcsike, Mátyásszög, Libanyó, Nagy-Pozsony sár, Mike éger, Kernyicze, Dümicső, Bán fája, Szobontya, Luka, Fejér-Amsó oldal, Kis-Herebő, Övecske, Mosoncza, Csobodaéger, Kerepecz-patak, Tógyény, Hajdúirtás, Bátorszög, Szernye-patak, Kurna, Tót-irtás, Zahorna-ér, Fahós-ér, Hosszok, Kastély-domb, Szár-tó, Kesejő, Barosszög, Madaraska sűrűje, Görönczszomoga, Ördöngös-szög, Lucskagorond, Becsinhát, Kápolna, Vajta, Herebő, Amsószög, Taparicsa, Demjén laposa.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť