Kerekegyháza.

Full text search

Kerekegyháza.
Kerekegyháza, a kecskemét-lajosmizsei vasútvonal mentén fekszik. Magyar nagyközség 676 házzal és 3698, nagyobbára róm. kath. vallású lakossal. Helyben van a postája, távírója és vasúti állomása. 1481-ben a Bereg vármegyéből származó Dávidháziak szereznek itt részeket. Ez időből való a község ősi temploma, mely azonban a jelenlegi belterületen kívül állott és a régi községgel együtt a török hódoltság alatt elpusztult. A XVIII. századtól kezdve felét Jászárokszállás bírta, kéthatodrésze Fülöpszálláshoz, egy hatodrésze pedig Kúnszentmiklós mezővároshoz tartozott. 1858-ban alakult önálló községgé. A község alapítója Farkas János 1848–49-iki honvédszázados, földbirtokos. Azt a házat, mely az első települő számára épült, a község fönnállásának 50-ik évfordulóján emléktáblával jelölték meg. A helységben nagybirtokos Farkas Zoltán dr., kinek itt csinos úrilaka van. Kívüle még Móczár Antalnak van itt nagyobb birtoka. Azelőtt a községnek Jászkerekegyháza volt a neve. A lakosok polgári olvasókört, úrikaszinót, hitelszövetkezetet és fogyasztási szövetkezetet tartanak fönn. 1909 nov. 1-én nyílt meg a kerekegyházai első takarékpénztár r. t. Most épül a községben a róm. kath. és a ref. templom.

Kerekegyháza: Farkas Zoltán úrilaka.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť