Érsekujvár visszavétele.

Full text search

Érsekujvár visszavétele.
Érsekujvár őrsége tehát 1684. juniusától kezdve körül volt zárva. Élelmet csak ritkán és nagy furfanggal tudott a 3000 főnyi őrség a várba becsempészni, ujabb őrség behozatalát azonban a körülzárolók ébersége mindig megakadályozta. 1685. julius végével végre a bécsi hadi-tanács elhatározta Érsekujvár ostromát. Lotharingeni Károly már julius 7-én elhelyezkedett a vár előtt 43000 emberből álló hadával s az ostromot rögtön meg is kezdette.
Julius 21-én 50 ágyúból és 25 mozsárból töretni kezdték a falakat s mivel a vízsánczokkal már egész közeljutottak, megkezdették a vízárkok lecsapolását is.
Ekkor érkezett az ostromlók táborába a hír, hogy Ibrahim-Sejtán szerdár bevonúlt budára, a hatvani hadtest pedig julius 23-án megkezdette előnyomulását, az Ipolyig haladt s Bercsényit a Garam vonalig visszaszorította. Julius 3-án már Esztergomot zárta körül. Esztergom kapitánya Bottyán János megkisérlett ugyan egy kirohanást, de önmaga is megsebesűlvén, visszavonúlni kényszerűlt, a Tamás-hegyi erőd pedig az ellenség kezébe került.
Ezen hírekre Károly herczeg Érsekujvár ostromát Caprara tábornokra bízva s e czélra 16000 embert hagyva hátra, sietve távozott Esztergom felé. Augusztus 16-án Nyerges-Ujfalu és Táth között ment vége a döntő ütközet, mely a török nagy vereségével, Esztergom felmentésével végződött. A diadalmas fővezér pedig augusztus 18-án már ismét Érsekujvár alatt állott, s a vár megrohanását már másnapra tűzte ki. A mintegy 1000 emberre lefogyatkozott várőrség a végsőig védekezett, de majdnem egy szálig elhullott s 638maga a pasa is elesett. A győzelmes sereg 99 darab ágyút, 1000 font török lőport, 20 mázsa ólmot, 300 mázsa kanóczot, számos ólom-golyót talált a várban. Az ágyúk közül csak 26 volt török ágyú. Az elfoglalt vár nagyságáról fogalmat alkothatunk magunknak, ha meggondoljuk, hogy egy-egy bástyája 230 öl hosszú volt. A hat bástya tehát összesen 1380 öl hosszú vonalat alkotott.
A visszafoglalt vár parancsnoka, gr. Aspremont-Reckheim Ferdinánd-Gobert ezredes lőn s a várba a győri végház katonasága vonult be.
Érsekujvár szerencsés visszavételével Nyitravármegye véglegesen felszabadult a török járom alól.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť