Diluvium.
Diluvium.
A mikor a levantei korszak végével a Nagy Alföld levantei tava is lecsapolódott, a Duna medrének a Nagy Alföldön való kimélyedése a visszafelé ható erozió következtében újabb és még mélyebb meder alakítására kényszerítette az Ipoly folyót is; így alakúlt ki a diluviumban az Ipolynak mai medre. Ezzel egyidejűleg a mai árterületen nagy mocsarak keletkeztek, a melyek lassanként az árvizek iszaphordalékából és a levegőből lehullott löszanyagból mindinkább feltöltődtek és termő talajjá alakultak át. A lösz, a diluviumnak ez a jellemző légi képződménye, az Ipoly és mellékpatakjainak a völgye mentében, a hegységek peremén, nagy területeken alkotja a vármegye felső talaját. A diluvium jellemző állatjának, a mamutnak, kedves tartózkodási helye volt a vármegye területe. Hatalmas mamutcsordák legelésztek az Ipoly és a Duna völgyében; az ipolymenti nagy mocsarakban jól érezték magukat a szarvasorrúak is. Ezt bizonyítja az a sok csont, a mely a vármegye több helyén került már napvilágra az eroziótól feltárt löszből. Így a honti szakadékból, a melyet Zipser szerint 1793-ban záporeső nyitott meg, temérdek mamut- és rinoczerosz-csont került már elő. 1864-ben Nagymaroson, a házak felett, az ú. n. Kurzel-Riegel szőlőhegy déli oldalában találtak mamut-csontokat. 1873-ban Luczenbacher Pál szobi téglavetőjében került ki a löszből két agyar és más csontrész, melyek a Nemzeti Múzeumban láthatók. De legújabban is találnak ilyen ősállati maradványokat.
