Abrasio.

Full text search

422Abrasio.
A Bódva jobbpartján Jászótól Szepsi és Somodiig, valamint a Bódva balpartján Zsarnótól délre, az eddigieknél jóval alacsonyabb szintájjal biró mészkőterrassz vonul, melyen a mészkövek réteges szerkezetüek s több ponton a guttensteini mész kibukkanása, valamint nagyszerü rétegzavargások által vannak jellemezve. Jászó mellett a Szépleányhegy mészkőrögökből van felépitve s ettől délre a jászódebrődi terrassz két ponton van megszakitva, olyformán, hogy a réseket szintes rétegezéssel pontusi homok, agyag és kavics töltik ki. Zsarnótól délre hasonlóképen a guttensteini mész, kagylómész és felső triaszmész rögeit találjuk elszórva azon halomvidék szélén, mely a Bódva balpartján vonul. E jelenségeket figyelembe véve, a triaszmészkövek elszakadt rögeiből alakult terrasszok keletkezését a harmadkori tengerek lenyaló hatásának (abrasiojának) tulajdonitjuk. A tornai Várhegy alján lévő magaslat, továbbá az almási völgyben a Dézsmahegy, Nagy-Váradhegy és Zárda-hegy letarolt tetői ugyanezen hatásról tanuskodnak. Egy határozott szintáj mindenütt elénk tárja az abrasionális jelenségeket, bár különböző fokban. Hisz könnyen érthető, hogy az almási völgyben, mely azon időben öblöt képezett, a hullámok letaroló hatása nem lehetett oly nagy, mint a mészkővonulat keleti és délkeleti határán, mely szabadon ki volt téve a hullámok ostromának.
Meg kell még emlitenünk, hogy a triaszszisztéma kőzetein kívül Abauj-Tornavármegye határán, ott, a hol a Bódva folyó Borsod területére lép, jurakoru képződmények lépnek fel. Ezek azonban e vármegyébe nem nyomulnak és igy e helyen nem is tárgyalhatók.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť