92. A BEPANASZOLT ÉLET

Full text search

92. A BEPANASZOLT ÉLET
Egy kedves, jó, úri és finom poétagyermekem, fiatal és persze katona, nagyon messziről küldött levélben bepanaszolta nekem az Életet. Olyan szép levélben, olyan öreges intelligenciával s mégis olyan csodálatosan gyermekül, hogy három napja mosolyog már a szívem rajta. Istenem, hiszen Ignotus, Jászi, Hatvany, Biró Lajos, Lengyel Menyhért s valamennyien, kik még a háború előtt voltak, az embert csak meggyötörni tudják. Éppen úgy, ahogy én is csak ezt tudhatom művelni velük, ha olykor írok, s pláne hogyha írhatnék. Nagyobb rangú katonának a fia ez az én poétafiam, szenzibilis, gyönge testű gyerek, akit talán sehol se fogadtak volna el katonának, ha nem egy büszke katonaapa akarja. Arról ír a többek között, hogy mennyire fáj neki a „drága civil gondolkodás szabad és kényelmes lendületének” a megszakadása. „S mert bármennyire szívesen veti magát alá az ember kötelező becsületességgel mindennek, ami muszáj, nem kis megnyugtatásával bizonyos öntudatos meggyőződésnek[,] a katonai szervezet minden egyoldalúsága mellett is zseniális s az emberi észhez […] struktúrájáról, mégis igen fáj megbecsült és finom életünknek és gondolkodásunknak e hirtelen félredobása”… „Talán ebben az életformában is van tartalom és anyag, talán ebből is kipattannak a szavaim ezen verssorokban, s új tartalmak megtalálásának az öröme fog kielégíteni. De egyelőre nagyon fájnak a veszteségek s igen-igen nagy elmúlásuk régi és finom időknek és az én némaságom. Lehet, hogy a tehetségem mondott föl, de én azt hiszem, hogy az Élet, s az is csak egyelőre”… Alig olvastam a nagy Hecc kezdete óta e szomorú szavaknál üdítőbb és vigasztalóbb szavakat. Az én kis barátom bepanaszolta az Életet, de azonnal föl is mentette az[t] a katonás, kedves, alig húszéves költőszívében. Be irigyelhetnők csöppnyi múltját, nevelését, fiatalságát, ha egyszeribe nem állna elénk a mi régi, bepaskolt, de mindig élő ifjúságunk. Üzenem hát az én poétagyermekemnek: nagy csúfság esett ugyan most az emberfajtával, de mégis éljen az Élet. Kik meghalunk, kik megmaradunk, de az Élet, ez a soha még kedvesebben be nem panaszolt Élet, szent, igaz és csalhatatlan. Az én katonafiam igaz művész, hogy a Halál mellett ilyen gyöngéd szerelemmel játszik haragosdit a nagyszerű, víg és komoly, egyetlen Élettel.
Ny 1915. november 1.
Ady Endre

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť