65. LEVELEK MADAME PRÉTÉRITE-HÖZ
65. LEVELEK MADAME PRÉTÉRITE-HÖZ
Szerencse, Madame Prétérite, hogy az Emberiség, a maga egészében, okvetlenül feminin nemű és természetű. Már, drága Barátnőm, én éppen négy hónap óta nem volnék, ha nem tudnám, hogy a nők megbocsátanak önmaguknak. Őnagysága, az Emberiség, alig várja már, hogy megbocsáthasson önmagának, s talán legelső okból éppen ezért fogott szörnyű vétkeibe. Mit adhatna körülsáncolt, gyarló mivoltában önmagának vigasztalóbbat az Emberiség, mint a bűnöket? E bűnökből, éppen úgy, mint az asszonyokéiból, erényt csinál megfontoltan s évszázadokon keresztül. De erényét el tudja dobni, mihelyst a bűn és erény ez összezagyválása (hiszen ezek nincsenek külön) nyugtalanítani kezdi. Drága Asszonyom, Madame Prétérite, higgye el nekem, hogy amaz „örök női” nem bók! Valóban csak a női az örök, s már régen kellett volna az okosabbaknak, a férfiaknak, kezdeni a kikerülhetetlent, az elasszonyosodást.
*
Szeretné persze, Kíváncsiságod, ítéletemet hallani a férfiúi bátorságról, melyet maguk szintén meguntak. Hát: a férfiúi bátorság éppen olyan bátorság, mint az asszony félénksége: gyáva védekezés. Védekezés a semmi ellen, a következendő ellen, minden ellen, önmagunk ellen, az Ellen ellen. Szemünkre vetik, mai embereknek, hogy folytonos kérdésünk ez: mi nincs jól, avagy mi nem tetszik nekem? Az ember arra teremtődött, nőtt, hogy vágyjon a boldogságra, mely el nem érhető, s hogy minden lépésével mégis gáncsot vessen neki. Ha valaki olyan kívánatos, szép, mint Szépséged, nevethet e professzoros bogarászáson. De mondja meg nekem, Szépséged, mit mívelhet ennyi szépséggel, ha nekünk ez csak percnyi illúzió, s ha az egész egy szép, asszonyos hazugság?
Szeretem azokat az embereket, akik gondolkozva nem gondolkoznak, s ezért szeretem a kiváló nőket.
*
Miket nem beszélnek a tarkónütöttek, a tegnapi bajtársak, óh, Madame Prétérite! Szeretnék magukat beleigazítani egy ma még nem is sejthető világ-eligazodásba, hát ezért. Kezdek még erősebben barátkozni a Múlttal: a Múltnak regulái vannak, s a Múlt nem kacérkodik. Nézze csak meg a háborút, kitől undorodok, mennyire kacérság nélkül csinálja új lehetségeit! Pedig a háború nem egy jólnevelt, túlfinomult gyermeke az Emberiségnek, ha viszont nem is az az idegen, akire a „széplelkek” remegő ujjal mutatnak. Mindenesetre mostanában, itt, Erdély [s]zélén, sokat foglalkozom a kutyákkal, lévén itt sok kutya. No hát, ezek annyival szebben élnek az embereknél, amennyi kivonandó intellektusukból az embertől eltanult.
*
Csókolom Csókolandóságod kezeit s mindent, mit kezei befedhetnek, Madame. Boldog karácsonyi ünnepeket kívánok egészséggel, ezt is töltse el békességgel.
Ny 1914. december 16.
Ady Endre
