53. AZ ÉLHETETLEN HALHATATLANSÁG

Full text search

53. AZ ÉLHETETLEN HALHATATLANSÁG
Az történt, hogy az Irodalomtörténet című folyóirat, előkelő társaság folyóirata, ismertetett egy Ady Endre lírájáról szóló könyvet. Szó sincs róla, nagy megtiszteltetés, ha szomorító is, midőn az emberről könyveket írnak, melyeket elolvashat, mivel még él és lát. De elevenekkel szemben majdnem lehetetlen az igaz kritika, s ezt a kérdést szerény személyem kapcsán szeretném néhány kompetens ember érdeklődésévé tenni. Érdemes, komoly tanárember írta a legutóbbi Ady-tanulmányt, de talán ő maga se hiszi, hogy kimondta ez ügyben az utolsó szót. Általában, hogy mernek az emberek elébe kerülni a Halálnak s kimondani olyakat, amiket csak a Halál után volna szabad, ha fölemelőt, ha lesújtót? A magyar lírikusok ugyan tradíció szerint kötelesek fiatalon meghalni, de talán a tradíciók ma már nem olyan parancsolók, mint tegnap. Íme, Lévay Józsefnek, Kiss Józsefnek is szabad volt élniük addig, sőt tovább, mint Herediának vagy Coppée-nak. Nagyon fájna, ha az embereket nem érdekelné s foglalkoztatná az én poézisom, de jobban fáj, hogy harminchat éves vagyok, s száz irodalomtanár hegyezi rám a ceruzáját, s szeretné, ha nem élnék. Igazán kénytelen vagyok kijelenteni, hogy elfogult bíróra, magamra fogom bízni, meddig élek, és meddig fogok írni. Az Irodalomtörténettel s annak kiváló és kedves szerkesztőjével, akit nagyon szeretek, elintéztem az afféromat. De most szeretnék a nagy, teljes, babonás „Irodalomtörténet”-tel beszélni, melyet a pesti írók úgy csúfolnak. Várjon reám türelemmel, ne adja nekem az élhetetlen halhatatlanságot, de majd a rendes időben döntsön rólam: igazán nem bánom, miként.
Ny 1914. június 16.
Ady Endre

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť