aratás
aratás: A Földközi-tenger mellékén és a Jordán vidékén máj. közepén kezdődött, s kb. 3 hónapig tartott (® földművelés). Kézzel arattak; eszközül a sarló szolgált, amely kőből v. fémből készült. A sarlóst marokszedő férfiak v. nők követték; ezek gyűjtötték össze és kötötték kévébe a levágott gabonát. Az ~ az ígéretek beteljesedésének, a remény újraéledésének ideje; ha az ~ ideje elmúlik, akkor nincs többé remény (Jer 8,20). Az ~ kezdetét és végét eredetileg megünnepelték. A ® pünkösd kezdetben ~i ünnep volt (Kiv 23,16; 34,22), s ezt a jellegét sokáig megőrizte. Iz 9,2: ha győznek és zsákmányt osztanak, akkor Izr. fiai úgy örülnek, mint ~kor. Zsolt 126,5 kk.: akik könnyek közt vetnek, örömmel aratnak, s ha sírva vetettek is, ujjongva gyűjtik össze kévéiket – a száműzetésből hazatérők énekében, Izr. megújhodásának bemutatására. Az első termés és a tized a Templomot illette. – Átvitt értelemben az ~ az ember cselekedeteinek következményeire utal; az ember azt aratja, amit vet (Jób 4,8; Péld 22,8; Sir 7,3; Oz 8,7; 10,12; 1Kor 9,11; 2Kor 9,6; Gal 6,7 kk.; vö. Jn 4,36–38). Mt 9,37 kk.: az ~ az Isten országának elérkeztét, növekedését jelképezi, ahol ap.-okra, munkásokra van szükség. Jn 4,36–38: az ap.-ok, bár nem ők vetettek, hanem maga Jézus, learatják a termést. A próf.-knál és az ÚSz-ben az ~ a végső időket is jelképezi, arra az ítéletre utal, amelyet a világ végén tart Isten (Jo 5,10 kk.; Iz 27,1 kk.; Mt 3,12; 13,30.39; Mk 4,29; Jel 14,15 kk.). – A sarlóval elsősorban a messiási korra jellemző békét bemutató próf.-i szövegekben találkozunk (Iz 2,4; Mik 4,3; vö. Jo 4,10); másfelől az ítéletre vonatkozó jövendölésekben, leírásokban (Jo 4,10: „Öntsetek… lándzsát a sarlóból”) és az ÚSz-ben (Mk 4,29; Jel 14,15 kk.).
