KÖD
KÖD, fn. tt. köd-öt, harm. szr. ~e v. ~je. Vizenyős, a hűs vagy hideg levegő által sürűvé tett s ennél fogva látható gőztest a föld szinéhez közel, mely a levegőt többé-kevésbbé homályossá teszi, s ha magasra száll, felhő a neve. Sürü, vastag, sötét, nehéz köd. Ereszkedik, megszáll, felszáll, ritkúl a köd. Leesik a köd, jó idő lesz. A sürü ködben eltévedni. Őszi, tavaszi ködök. A Bécsi codexben felhő (nubes). „Úrnak villámati és ködi.” Dániel III. fejezet. „A ködök, kiknek mikor parancsoltatandik Istentől, ménd ez világot bejárni megtökéllik.” Baruth. Átv. ért. homály, mely bizonyos szembajokban lebegni látszik a néző előtt. Köd lepi szemeimet, nem láthatok.
„Hiú fényt ködbe vont szemünk nem lát.”
| Kisfaludy K. |
Ezen szó rokon közelebbről gőz szóval (l. ezt), de rokon sürü, tömött s több oly szókkal is, melyekben az ö mint lényeges hang az illető test részeinek tömött, tömör tulajdonságát fejezi ki. Egyezik vele a török kos v. koku.
~KÖD, ösz. igeképző (ög és öd képzőkből), pl. röpköd. V. ö. ~KĚD.
