Charis, Charites
Charis, Charites, Χαρις, Χραριτες, Gratia, Gratiae, a kellemnek és bájnak megszemélyesítései az ókori mythologiában. Homerus néha csak egy Ch.-t ismer, a ki az Iliasban (XVIII. 382) Hephaestusnak felesége, holott az Odysseában (VIII, 270) ugyanannak neje Aphrodite. Másutt (Ilias XIV, 267) a Ch.-ok egész nemzetségéről hallunk. Hesiodusnál (Theog. 907) három Ch.-szal találkozunk, nevezetesen: Euphrosyne (ünnepi öröm), Aglaia (ünnepi fény) és Thalia (viruló boldogság). Az istenek genealogiájában a Ch.-ok szlei Zeus és Hera (mások szerint Oceanus egyik leánya Eurynome), avagy Helius és Aegle (a fény). Jó baráti frigyben vannak a múzsákkal, a dalnak istennőivel és velök együtt laknak az Olympuson. Ugyancsak ők kisérik Aphroditét, Pithót (a rábeszélés istenasszonyát) és Hermest, a szépszavut. Tiszteletöknek fészke a boeotiai Orchomenus, a hol azt még a Minyaiak uralma előtt egy Eteocles nevű király honosította meg. Ott állottak legrégibb bálványképeik: három faragatlan durva kő, mely állítólag az égből hullott alá és melynek helyét csak Pausanias, idejében foglalták el igazi szoborképek. Innen származott el tiszteletök a Helicon mellékére és Görögországnak több más tájékára, bárha számuk nem állandó. Spartában például csak két Ch.-t tiszteltek: Cletát és Phaënnát (a hang és ragyogás), Athenaeben is csak annyit. Auxót (növesztő) és Hegemonét (vezető). Itt, úgy látszik, az időjárás istennői gyanánt szerepelnek, hasonlóan a Horákhoz, a kikkel egyébként is szoros kapcsolatban vannak. Hogy a fentebbi kettős szám daczára, a Ch.-ok typusában mégis a hármasság, a három egység lett az uralkodó, az a képzőművészet emlékeinek fonalán történt, mely következetesen 3 Ch.-t ismert és ábrázolt. Mindamellett a Ch.-ok képei közül a régibbek lényegesen különböznek az ujabbaktól. Amazok merevek és tetőtől talpig ruhásak (alkotójánál fogva híres a Socrates domborműve, Pausan. I, 22, 8; 2, 35, 3); emezek (a hellenistikus kor érzéki irányának megfelelőleg) meztelenek és kivált az apróbb művészetben (metszett kövek, vésett kövek) jóformán számtalan változatban fordulnak elő. A változatokban részük van az attributumoknak (hangszerek, myrtus, rózsa, koczka), de maga a helyzet typusa a következő: a három bájos, ifjú, barátságosan mosolygó leányalak karjaival kölcsönösen átölelve tartja egymást, a középső hátulról látszik, a másik kettő féloldalt. Ezt a typust vette által és fejlesztette tovább az újkor két legnagyobb antikizáló művésze: Canova és Thorwaldsen is. V. ö. Krause, Musen, Gratien, Horen und Nymphen (Halle, 1871). L. M.
