Kölcseynket naponként vártam vissza Pozsonyba , s minthogy őtet onnan rövid időn ismét hazatérendőnek véltem, általa kívántam szíves leveledre válaszolni; de feljöttét be nem várhatám, s itthoni dolgaim miatt néhány hétre hazatértem; vedd tehát innen ezen egy-két sort szíves válaszul. Bőven akarám festeni nyomorult állásunkat, el akarám mondani, hogy e nemzet az előítéletek sorvasztó kötelékiből kivergődni soha nem fog, s noha Te, ki nemzetünknek éltél mindenkor, ezeket nálamnál jobban tudod, jólesett volna nékem is rokonkebelbe önteni a panaszt, ámbár jól tudom, hogy minden panasz csak erőtlenség szülte puszta sóhajtás, mely csak pillanatig enyhíti a fájdalmat, de a bajt nem orvosolja; idődet azonban panaszokkal nem lopom – elég légyen azt mondanom, hogy állásunk naponként terhesebb, számunk fogy, a megyék részvétlensége növekedik, és legszebb reményeink porba omlanak. Kölcseynk elvesztése oly súlyos csapás, melyet pótolni semmi nem fog. Szatmárnak viselete oly alacsony, hogy azért a józan észnek és becsületnek ítélőszéke előtt felelni ugyan sohasem tudnak Szatmárnak elcsábított rendei, és éppen ez az, ami leginkább csüggesztő; mert ha csak a követek volnának rosszak, ha csak azok közt találna pártra a kormány, bajunk nem volna orvosolhatatlan; de a megyék gyávasága vagy erkölcsi romlottsága ellen honnan reménylhetünk segédet? Hidd el barátom, gyakran közel vagyunk az elcsüggedéshez, és csak azon édes remény, hogy a kimondott szó, a kifejtett igazság talál mégis fogékony kebelre, s egykor talán felébred önjavára mostani tompa részvétlenségéből a nemzet, tartja fel egyedül csekély, igen csekély erőnket. Adja Isten, hogy a lelkes kis Erdély több sikerrel, több szerencsével vívja ki sértett szabadságát!
102Kossuthnak Országgyűlési Tudósításait számodra tüstént megrendeltem. Orosszal tartozásod iránt számot nem vetheték, mert ő Lipcsébe utazott, hol tollának, éspedig mint sokan állítják, bérbe adott tollának szüleményeit készül nyomtattatni. Meglássuk, mi lesz ezen új munkájának tárgya és tartalma. Én azonban hozzá nem sokat bízom; mert egy idő óta kormányt dicsérve, sokat említve a szükséges mérséklést és juste milieu-t , mintha minket magyarokat, kik helyből sem tudunk vagy legalább nem akarunk mozdulni, máris attól kellene félteni, hogy igen messze megyünk, vagy szerfölötti sietéssel megerőltetjük magunkat.
Isten áldjon, édes Miklósom! Adjon néked és Erdély hű fiainak erőt és egyetértést, sikert és törvényes szabadságot. Erdélyi barátinkat tiszteljed, Keményt, Szászt és Veér Farkast öleld helyettem, és szeressed hív barátodat