Ezután elindult az egész testület, és elvitték őt Pilátushoz.
Ott így kezdték vádolni: „Megállapítottuk, hogy félrevezeti népünket, ellenzi, hogy adót fizessünk a császárnak, és azt állítja magáról, hogy ő a felkent király.”
* Más fordítási lehetőség: „Krisztus-király.” A „krisztosz” görög szó, és „felkent” személyt, héberül „Messiást” jelent. A zsidóság reménysége szerint: az Isten által „felkent király”, a Messiás hoz szabadulást.
Pilátus megkérdezte tőle: „Te vagy a zsidók királya?” Ő pedig ezt felelte: „Te mondod.”
Pilátus erre így szólt a főpapokhoz és a sokasághoz: „Semmi bűnt nem találok ebben az emberben.”
De azok erősen állították: „Fellázítja a népet tanításával egész Júdeában, Galileától kezdve egészen idáig.”
Pilátus ezt hallva megkérdezte, hogy Galileából való-e ez az ember.
Amikor pedig megtudta, hogy Heródes hatósága alá tartozik, átküldte Heródeshez, aki szintén Jeruzsálemben tartózkodott ezekben a napokban.
Amikor Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült, mert már jó ideje szerette volna látni, mivel hallott róla, és azt remélte, hogy valami csodát tesz majd az ő szeme láttára.
Hosszasan kérdezgette őt, de Jézus semmit sem válaszolt neki.
Ott álltak a főpapok és az írástudók is, akik hevesen vádolták.
Heródes pedig katonai kíséretével együtt megvetően bánt vele, kigúnyolta, és fényes ruhába öltöztetve visszaküldte Pilátushoz.
Ezen a napon Heródes és Pilátus barátságot kötöttek egymással. Előtte ugyanis haragban voltak.
Ekkor Pilátus összehívta a főpapokat, a vezetőket és a népet,
és így szólt hozzájuk: „Ezt az embert elém hoztátok azzal, hogy a népet félrevezeti. Íme, én előttetek vallattam ki, és nem találtam ebben az emberben egyet sem azok közül a bűnök közül, amelyekkel vádoljátok.
De még Heródes sem, mert visszaküldte hozzánk. Láthatjátok, hogy semmi halált érdemlő dolgot nem követett el:
megfenyítem tehát, és elbocsátom.”
(Ünnepenként pedig szabadon kellett neki bocsátania egy foglyot.)
* A legrégebbi kéziratokból ez a vers hiányzik.
Erre valamennyien felkiáltottak: „Ezt öld meg! Barabbást pedig bocsásd el nekünk!”
Ez utóbbi a városban történt lázadásért és gyilkosságért volt börtönbe vetve.
Pilátus ismét szólt hozzájuk, mert szerette volna szabadon bocsátani Jézust.
De ezek kiáltoztak: „Feszítsd meg, feszítsd meg őt!”
Ő azonban harmadszor is odafordult hozzájuk: „De hát mi rosszat tett ez? Nem találtam benne semmiféle halált érdemlő bűnt: megfenyítem tehát, és elbocsátom.”
De azok hangos kiáltásokkal sürgették és követelték, hogy feszítsék meg. És kiáltozásuk győzött.
Pilátus ekkor úgy döntött, hogy legyen meg, amit kívánnak:
szabadon bocsátotta azt, akit kértek, aki lázadásért és gyilkosságért volt börtönbe vetve; Jézust pedig kiszolgáltatta akaratuknak.
Amikor elvezették őt, megragadtak egy bizonyos cirénei Simont, aki a mezőről jött, és rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után.
A népnek és az asszonyoknak nagy sokasága követte őt, akik jajgattak, és siratták őt.
Jézus pedig feléjük fordulva ezt mondta nekik: „Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok, hanem magatokat és gyermekeiteket sirassátok;
mert jönnek majd olyan napok, amikor ezt mondják: Boldogok a meddők, az anyaméhek, amelyek nem szültek, és az emlők, amelyek nem szoptattak!
Akkor majd kiáltani kezdik a hegyeknek: Essetek ránk! - és a halmoknak: Borítsatok el minket!
Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi történik a szárazzal?”
Két gonosztevőt is vittek, hogy vele együtt végezzék ki őket.
Amikor arra a helyre értek, amelyet Koponya-helynek hívtak, keresztre feszítették őt, és a gonosztevőket: az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől.
Jézus pedig így könyörgött: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Azután sorsvetéssel osztozkodtak ruháin.
A nép ott állt és nézte. A főemberek pedig velük együtt így csúfolódtak: „Másokat megmentett, mentse meg magát, ha ő az Isten választott Krisztusa!”
Kigúnyolták a katonák is, odamentek hozzá, ecetet vittek neki,
és így szóltak: „Ha te vagy a zsidók királya, mentsd meg magadat!”
Felírás is volt a feje fölött görög, latin és héber betűkkel írva: EZ A ZSIDÓK KIRÁLYA.
A megfeszített gonosztevők közül az egyik így káromolta őt: „Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is.”
De a másik megrótta, ezt mondva neki: „Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy!
Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el.”
Majd így szólt: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba.”
Erre ő így felelt neki: „Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban.”
Tizenkét órától egészen három óráig sötétség lett az egész földön.
A nap elhomályosodott, a templom kárpitja pedig középen kettéhasadt.
Ekkor Jézus hangosan felkiáltott: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!” És ezt mondva meghalt.
Amikor a százados látta, ami történt, dicsőítette Istent, és így szólt: „Ez az ember valóban igaz volt.”
És az egész sokaság, amely erre a látványra verődött össze, amikor látta a történteket, mellét verve hazatért.
Jézus ismerősei pedig mindnyájan és az őt Galileától fogva követő asszonyok távolabb állva szemlélték mindezt.
Volt egy József nevű ember, Arimátiából, a júdeaiak egyik városából való, a nagytanács tagja, derék és igaz férfiú,
aki nem értett egyet a többiek határozatával és eljárásával, aki maga is várta az Isten országát.
Ő elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét.
Aztán levette, gyolcsba göngyölte, és elhelyezte egy sziklába vágott sírboltba, amelyben még senki sem feküdt soha.
Az ünnepi előkészület napja már elmúlt és megkezdődött a szombat.
* szó szerint: „feljött a szombat.” Az új nap ugyanis előző napon az esthajnalcsillag feljöttével kezdődött.
Elkísérték őt az asszonyok, akik együtt jöttek vele Galileából, és megnézték a sírboltot, meg azt is, hogyan helyezték el Jézus testét.
Aztán visszatértek, illatszereket és drága keneteket készítettek. Szombaton azonban pihentek a parancsolat szerint.