Fontos a vadszámlálás
Fontos a vadszámlálás
A szakszerű vadgazdálkodás elengedhetetlen feltétele a lehetőleg évente végzett vadszámlálás, -becslés. Ezek alapján a szakemberek követni tudták a háborús pusztítást követő időszakban, 1945 és 1970 között, a szarvaslétszám gyors emelkedését. Még 1948-ban kereken 3000 gímszarvas élt az országban, ez a szám 1958-ra már 12 000-re emelkedett, majd 1965-ben 21 000, 1970-ben pedig már több mint 32 000 darabot számláltak. A szarvasállomány 1984-ben 47 000 fölé emelkedett, ezen belül a csúcsot Somogy megye, a mélypontot Szabolcs-Szatmár jelentette. Egyes vadászok szerint a valós állomány még ennél is magasabb. Kétségtelen, hogy bár a 80-as években átlagosan 20 000 szarvast lőttek évente Magyarországon, a populáció nem csökkent, és szarvasokkal ma is gyakran találkozhatunk.
A szarvas kedveli a tisztásokkal, a vágásokkal tarkított nagyobb lomberdőket, melyek szomszédságában táplálkozóterületet, mezőgazdasági földeket talál. Ide szinte kizárólag éjszaka jár ki, de például Ausztriában, ahol a magas hegyekben is él, gyakran láttam fényes nappal legelésző szarvasokat a magas hegyi legelőkön, ahol úgy tűnik, a teljes zavartalanság miatt változtattak szokásaikon.
A szarvasok elsősorban legelve táplálkoznak, bár vannak megfigyelések arra is, hogy az állat két hátulsó lábára állva igyekezett elérni a bokrok és fák magasabban lévő ágait és az azokon ülő rügyeket. Vadászati kutatók adatai szerint naponta 7–10 órát fordítanak táplálkozásra, 5–6 órát pedig csendes kérődzéssel töltenek. Ilyenkor a szarvas többnyire elfekszik valahol, de fejét a nyugodt kérődzés közben is mindig magasra emelve tartja, hogy környezetét állandóan figyelemmel kísérhesse. A szarvas bendője erősen tagolt, dús bolyhokkal fedett, százrétű és recés gyomra is terjedelmes. Táplálékban a vizsgálatok szerint legalább 50%-ban rostos, szálas élelem van. A lédús növények fedezik részben a vízszükségletét is, bár a szarvasok, különösen nyáron és az őszi bőgési időszakban rendszeresen felkeresik a közeli ivóhelyeket is. Meleg időben gyakran meghemperegnek az iszapos vízállásokban, dagonyákban, a gemenci szarvasok, a nagy kánikulák idején a Duna holtágainak hűsítő vizébe is belegázolnak. Védelmet nyújt a víz a szúnyogok ostroma ellen is. Szidnai László mesélte nekem, hogy évekkel ezelőtt, egy különösen szúnyogbő nyáron, amikor a kutatók is csak anorákban, kesztyűben és méhész sisakban járhatták a szép gemenci erdőket, a szarvasok, amelyeket éppúgy gyötörtek, az apró, de annál erőszakosabb vérszívók, többedmagukkal álltak a holtágakban, éppen csak szemeik és orrlyukaik látszottak ki a vízből. Abban az évben több szarvasborjú is elpusztult a szúnyogcsípések következtében.
A hazai középhegységek erdeiben mindenütt előfordul a szarvas.
A cickányok bársonyos és tömött bundája valószínűleg ellenáll a legéhesebb szúnyog próbálkozásainak is, ha pedig hosszú orruk körül döngicsélnek, könnyen pórul járhatnak. Láttam már, amint villámgyors, szemmel alig követhető mozdulattal kapták be azokat a vigyázatlan legyeket, nagy lószúnyogokat, amelyek a közelükbe merészkedtek.
Leggyakoribb hazai cickányfajunk az erdei cickány. Ökológiailag rendkívül alkalmazkodó, így nemcsak az erdőkben, de a szántók közelében is megtelepszik. Az erdőben főként a nedvesebb talajú részeket kedveli, gyakori a patakvölgyekben, de megtaláljuk a vágásokban és a nagyobb tisztások közelében is. Egyébként külsejében és viselkedésében is a törpecickány valamivel nagyobb megfelelője. Bundája barna, a hátoldalon a legsötétebb, oldalai már valamivel világosabbak, alsóteste barnás árnyalatú szennyesfehér. A kifejlett példányok testhossza 56–80 mm, farkuk 35–47 mm, testsúlyuk 5 és 14 gramm között változik.
Az erdei cickány, éjszaka és nappal egyaránt táplálék után jár. Főként a talajon keresgél, de felkúszik az alacsonyabb bokrok ágaira, indákra is. Magas, éles hangját a sűrű növényzet közül hallani. Ilyenkor rendszerint két örökké éhes és szüntelenül zsákmány után kutató állat találkozott a fű között, és miután a másikban nem a jó szomszédot, hanem csak a táplálékkonkurenst látják, nyomban hajba kapnak. Az erdei cickány egyébként rovarokat, férgeket, pókokat és csigákat fog, de alkalmilag kifosztja a földön fészkelő madarak otthonait, és rámegy az erdőben talált dögre is. Naponta saját testsúlyának megfelelő táplálékmennyiséget képes elfogyasztani. Ez mindig a gyors emésztésű és anyagcseréjű állatok jellemzője. A madarak között például a széncinege képes arra, hogy saját testsúlyának megfelelő mennyiségű hernyót és bábot fogyasszon el, de átlagéletkora a nagy igénybevételnek megfelelően rövid, legfeljebb egy év, és körülbelül ugyanezt mondhatnánk el magukról a cickányok is.
