Szent István király legendája

Full text search

Szent István király legendája
Szent István alakjához három legenda kapcsolódik. A Nagyobb legenda a szenttéavatásra már készen lehetett. A mártírszentek, a rendalapítók és szentéletű püspökök közé Szent Istvánnal új szenttípus lépett, a szent királyé, akit nem mártírhalála, hanem az egyház pártfogolása és aszkéta életmódja tett szentté. A legenda elsősorban ezeket hangsúlyozza, de szól a király pogányok elleni harcairól, törvénykezéséről, s az Imre herceg számára írt királytükörről is. Végül fontos motívum, hogy országát Mária pártfogásába ajánlja akkor, amikor a Mária-kultusz Európa-szerte éppen csak kialakulóban volt. A Kálmán korában íródott Kisebb legenda stilisztikai szempontból kvalitásosabb. A szerző a Nagyobb legendát nem tartja reálisnak, ő a korabeli szájhagyomány – és főleg Kálmán érdekei – alapján Istvánt mint erőskezű uralkodót mutatja be, aki ellenségein kegyetlenül bosszút áll, s Vazult, mint Kálmán Álmos herceget, megvakíttatja. A két változatot ugyancsak Kálmán utasítására Hartvik püspök szerkesztette egybe, s egészítette ki néhány újabb motívummal. Ezek közé tartozik II. Szilveszter pápa látomása nyomán a korona és az apostoli kereszt elküldésének gesztusa, István szent uralkodóhoz méltó halálának leírása, és a szenttéavatás részletes előadása.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi