Nőírók a századfordulón
Nőírók a századfordulón
A 17–18. század fordulóján a művelt főúri élethez az irodalom műkedvelő művelése, levelezés, napló, alkalmi versek írása is hozzátartozott, s ekkor már nem volt ritkaság, hogy nők is írtak alkalmilag költeményeket, adtak ki vallásos kegyességi munkákat. Petrőczy Kata Szidónia sógornőjétől, Révay Erzsébettől (1655 k. – 1712 u.) a háborúk és a száműzetés két évtizedre elválasztották a férjét, Petrőczy Istvánt. 1696-ban verses levélben válaszolt férje verses levelére („Régenten is pusztákon Bujdostak a szentek...”). Talán ő írta az anyja, Újfalusy Kata halálakor kiadott magyar és szlovák verseket is. Zay Anna (1687–1730 u.) férjével, a verses önéletírást író Vay Ádámmal együtt emigrált Lengyelországba 1711-ben: Gdanskban fordított magyarra egy Herbariumot (1714), és itt írta pietista imakönyvét fia számára (Nyomorúság oskolája, 1721). Az imakönyvhöz néhány istenes verset csatolt. II. Apafi Mihály felesége, az imaíró Bethlen Kata (1675 k. – 1725) ugyancsak kényszerű külföldi tartózkodása alatt, Bécsben, özvegységében készítette Bujdosásnak emlékezetköve (Lőcse, 1726) című, pietista imákat tartalmazó könyvecskéjét, „hazáján és házán kívül”, „maga bűnein titkon kesergő” bűnbánatában. A népszerű, 14 ízben megjelent kis kötet élén a 42. zsoltár áll, az írónő saját helyzetére alkalmazott szöveggel.
