A gondolkodás feloldása a nyelvben
G. Vico (1668–1774)
M. Heidegger (1889–1976)
A nyelvfilozófia a filozófiának az az ága, amely az emberi lét legáltalánosabb, lényegi vonatkozásait jelesül a nyelv, az általában vett nyelviség tanulmányozásán keresztül, illetve erre a kérdéskörre vonatkoztatva kívánja értelmezni. Felöleli a nyelv filozófiáját (a különböző filozófiák által e tárgyban kifejtett nézeteket), a nyelvi filozófiát (a filozófiai problémáknak a nyelv elemzésén alapuló megoldás-kísérleteit), a filozófia nyelvének elemzését (a filozófiai kijelentések értelmezését nyelvi formájuk vizsgálatán keresztül), a nyelvészet filozófiai vonatkozásainak tárgyalását, valamint mindezen – egymást részben át is fedő – témakörök tudománytörténetét.
A nyelvfilozófiai vizsgálódásoknak a filozófia egészén belüli fontossága történetileg, bölcseleti iskolánként, sőt filozófusonként is változó. Legáltalánosabb megközelítésben azonban mégis kirajzolódik e tekintetben három nagy korszak. A régi nyelvfilozófia alapjában a teljes, a nyelv taglalása nélkül is minden lényeges tételében kész bölcseletnek a nyelvre való alkalmazásaként jellemezhető. Az újkori filozófiában a nyelvre való reflektálás az emberi lényeg kifejtésének integráns, elengedhetetlen része. A modern filozófiai gondolkodás egy tekintélyes része számára viszont a „mi az ember?” kérdésére mindenekelőtt vagy egyenesen kizárólag a nyelvfilozófia válaszol, a nyelv a bölcselet voltaképpeni tárgyává válik, a filozofálás mintegy feloldódik a nyelvfilozófiában. (Ez a korszakolás mindazonáltal csak hozzávetőleges és viszonylagos, a jelzett megközelítések nem kivételtelenek.)