A kapunyitás évtizede
A kapunyitás évtizede
A 70-es évtizedben az Operaház balettegyüttese addigi történetének látványos fénykorát érte el. Ekkor bontakozik ki Seregi László alkotói tevékenysége, és mellette figyelemre méltó műveket mutat be – a Pécsi Balett-től az Operaházhoz szerződő – Fodor Antal. Kettejük munkásságában egyfajta műfaji munkamegosztás érvényesül s előtérbe kerül a tematikai és formanyelvi korszerűsítés. A feladatokkal Lőrinc György bízza meg őket, aki 1961-76 között az együttes balettigazgatója. Tevékenységének kiemelkedő része a 20. század nyugati táncművészet eredményeinek meghonosítása. A színház igen jelentős darabokat mutat be, miközben gyarapítja tradicionális műsorrendjét. Szaporodnak a külföldi társulatok és jeles szólisták magyarországi vendégjátékai, ugyanakkor folytatódik a magyar művészek külföldi vendégszereplése. Az új táncosok zöme már a balettintézet neveltje. Továbbra is érezhető a szovjet vendégmesterek munkájának pozitív hatása, a különböző nyugati bemutatók kapcsán pedig az együttes számára újdonságot jelentő stiláris és technikai benyomások gyarapítják a felkészültséget. Mindezek eredményeként az elsődlegesen karakterstílusú balettegyüttesből fokozatosan klasszikus, neoklasszikus és modern felkészültségű, széles, korszerű repertoárral rendelkező társulat fejlődött ki. Az eredmények elválaszthatatlanul fonódtak össze Lőrinc György koncepciózus vezetésével.
A 60-as évtized végéig nyitott kérdés maradt, hogy ki lép Harangozó Gyula örökébe? Bemutatóról bemutatóra vált azután mind nyilvánvalóbbá, hogy erre a feladatra Seregi László a legalkalmasabb. Az ő műveiből épült ki a nemzeti repertoár újabb rétege. 1970-ben a két Bartók-balett elvonatkoztatottabb megoldása kiválóan megfelelt a korszerűség követelményének. 1972-ben, új szövegkönyv alapján, Delibes évszázados Sylviáját vérbő humorú balettkomédiaként formálta újjá, táncban és cselekményben gazdagon. 1975-ben a nagy magyar festő, Csontváry több közismert festménye nyomán alkotta meg Cédrus című balettjét, ezt a szürrealisztikus lebegésű táncjátékot. A 70-es éveket egyik legegyénibb hangvételű darabja zárta, a Változatok egy gyermekdalra. Felsorolt műveit a társulat napjainkban is műsoron tartja.
Fodor Antalt a mai tematika, a 20. századi zene és a modern tánc nyelvezete ösztönözte alkotómunkára, illetve a barokk muzsika cselekmény nélküli újraköltésére. Művei közül éppen ez utóbbiak váltak a műsorrend megbecsült darabjaivá.
Nem lehet eléggé hangsúlyozni a nyugati világból átvett kiváló balettek gazdagító hatását. Egy nemzetközi sikerű dán iskoladarab (Lander: Etűdök), a mai angol táncjáték-repertoár egyik mesterműve (Ashton: A rosszul őrzött lány), a 20. századi szimfonikus balett néhány remeke (Balanchine művei az USA-ból), a francia expresszionista stílusú táncszínház mesterének több balettje (Béjart-est), valamint a dzsessz-színezetű amerikai balettstílus egyik darabja (Ailey: A folyó) – mindez együtt új irányba vezette az együttes fejlődését.
Az előzményekkel társulva, ez a kapunyitás világméretekben korszerűvé tette a társulatot. Ilyen légkörben fejlődött ki az a magántáncos gárda, amelynek legtöbb tagja a következő évtizedben is vezető szerepet játszott.
Seregi: Változatok egy gyermekdalra
Seregi: Sylvia
Messzerer: A hattyúk tava
