Tóth Árpád: A SZÉPSÉG
S keblem, mely fájni zúz mindenkit egyaránt,
Poétákat felém dús szerelemre ránt,
Mely mint az ős anyag, némán győz a halálon.
Kevély hó-szívvel és fehér, hattyúi fényben;
A vonal-szaggató mozgást gyűlöli lényem;
És orcám sohse sír, és sohse mosolyog.
És büszke szobrokat idéz minden redőm,
Tanulnak engem az aszkéta éltü költők,
Mert minden bús dolog szépülve tündököl föl
E két nagy és finom, örökfényű tükörből!