Tompa Mihály: HALDOKLÓ MELLETT.

Full text search

HALDOKLÓ MELLETT.
 
Beteghez hívtak. Késő éj vala,
Csillagtalan, mélységes néma éj;
Félelmesebb igy mozdulatlanul,
Mint amidőn ég és föld háborog,
A szívre nagy, zordon teher nyomult.
A semminek kietlen érzete.
 
Zaj nélkül léptem a szobába, hol
Csend, tisztaság, de sűrü lég vala,
S az ellenzett világu mécs homályán
A halavány, nehéz beteg feküdt;
Egyedül volt. Szegény családtalan!
Ösmertem a jámbor, becsűletes,
Kevés szavú, de nyájas férfiút;
Előttem állt egész alakja: amint
Ujját állán nyugasztva könnyedén,
Reám emelte nyilt arcúlatát,
És hallgatott a szent falak között. -
 
Hozzája lépve észrevétlenül:
Fénylő, szuró szempár fordult felém,
Majd visszakapta gyors tekintetét.
Köszöntve őt, tovább vivém a szót:
,Te hívatál barátom, itt vagyok''
«Jól van, - jól!» válaszolt kedvetlenül,
És szemeit behunyta hirtelen.
Elalszik tán. Leültem; csend leve.
Minő a csend, a haldokló körűl!
 
Néhány perc mult s azt vettem észre, hogy
Csak tetteti s nem alszik a beteg;
Szemhéja szűk nyilásán kémlelé:
Készűlök-é távozni? Nem! s legott
Keményen szólt, - nagyot vetvén magán, -
«Oh, én roszúl, igen roszúl vagyok ...!
Ugy szaggat itt ... meg itt ... meg mindenütt ...
E gaz betegség még bizony megöl!»
 
,Csak türelem, csak bizalom! - Hiszen
Még nem halál a terhes nyavalya;
Majd felemel, ki a kórágyba tőn!
Az Úr türő, kegyes; - hatalma nagy,
Mely visszahívhat a sir széliről,
Hogy élj, örülj, s ő jóvoltát magasztald!
(Figyelmesen nézett rám a beteg.)
De életünk bizonytalan, rövid,
Nem toldhatjuk meg egy arasszal is;
Igy, bármikor hív és szólít az Úr:
Meg kell nyugodnunk bölcs határzatán
S eme fohásszal hunyni bé szemük:
Atyám, kezedbe tészem lelkemet!
(Nagy visszatetszést szültek e szavak.)
És látod, sok, sok bú, gond és baj ér!
Hol bujdosunk, az élet útain
Könyek borítják a nyomot; - s kezünk
Sajgó szivünkre nyomva szüntelen.
Szeretteinket a sír fogja bé,
Szemünkre köd, lelkünkre bánat ül,
Zord, puszta lész az élet és világ.
Elfáradtunk, fejünk aláhajol
S magunk sohajtjuk ezt: elég, elég!
Jól is van így! - A porba tér, mi por.
A halhatatlan: Istenhez siet.
Valóság lesz remény, vágy, sejtelem,
Mélység, titok megnyitja kebelét.
Mi a halál? uj élet útja az,
Holott tartóst nyerünk törékenyért,
S bibort öltünk a szennyes rongy helyett!'
 
Ekkor fejét felkapta a beteg
És képiből kikelve szólt vadul:
«Hiszed te azt, mit nekem beszélsz?»
,Hiszem! rebegtem és megrezzenék ...
A kitörés váratlanul esett,
S ijesztő volt szó, arc, szem egyaránt.
«Bolond vagy ...! mégse, oh te nem hiszed,
Nem hiheted e zavaros mesét ...!
 
S a csont-kép próbált rám mosolygani;
(El nem felejtem e szörnyű, ez álnok
S undok mosolyt, mellyel megnyerni a
Hitetlenségnek engem ő akart).
És folytatá: «adj jelt tehát, ha tudsz;
Mutass nekem, ki onnan visszajött,
Hogy tőle halljam, ott tulnan mi van?
Képmutató, álnok pap aki vagy!
Gonosz játék, melyet velünk ti űztök!
Hirdetve azt, mi bántó s képtelen.
A kisded, amint ért s figyelni bir:
Rettegtető, nyügző tan rabja lész;
S menekni nem bir ifju, férfi s agg,
Élő, haló ama nyomás alól?
Oh ez se, az se! rémet, árnyakat
Mutattok ennek is végpercein!»
 
- Gyengült a hang, a fő alásülyedt. -
,Szegény testvérem, eszmélj, csillapulj!
Félre beszélsz! a láz zavarta meg
Nyilván eszed, s onnét e zűrzavar ...
Ösmértelek, erkölcsös és szelíd,
Istenfélő valál te s nem gonosz ...'
 
«Nem ösmerél! - Istentelen valék!
Olyan, minőt e szó jelent neked!
De mely nekem csak ezt tevé: okos.
- Rövidlátó! - minőkből a világ áll!
Szemedben úgy-e az mind jó s igaz,
Ki a biró s törvény előtt nem állt,
Vagy nem volt a pelengérhez kikötve,
S nem bélyegzé meg a közvélemény?
Ki rendes, a szabályt nem hágja át,
Ki áldozó, alamizsnát ki oszt
S a templomban buzgón imádkozik?
Hahaha! én jól játsztam; a szerep:
Gonosz levén, igaznak látszani!
S a megbánás nem háboríta; - volt
Étvágyam, álmam és becsűletem.
 
Éltem ... kacagtam ...! egy két óra még,
Midőn lejátszom a bohózatot
S mindennek vége, vége lész örökre ...!
Nincs semmi! és nem is kell! - hit, jövő,
Remény, megvetlek én s elútasitlak ...!»
- Igy szólt, de szólt nagy háborgás között.
 
,Boldogtalan! mért nem vagy hát nyugodt?
Mi e vivódás, e kétségbesés,
Mely hányja, tépi bőszült lelkedet ...?'
 
-- -- -- -- -- -- -- -- -- -- -- --
 
Nem folytatám. Hosszú szünet leve ...
A mécs ingó világa mozgatá
Az ellenző árnyát az ágy felett.
Verejték lepte a kór homlokát,
Lélekzetét fuldokolva szedte; nagy,
Nehéz harc volt, mit látszék küzdeni,
Vergődve, mint a rémült skorpió,
Mely vég, halálos csípést tőn magán.
Mozdúlatomra felriadt ... merőn
Nézett reám, s felém nyujtá kezét ...
 
,Boldogtalan, miért nem vagy nyugodt!
Felelj meg e kérdésre tenmagadnak!
Mondod, hogy jól tevéd, amit tevél:
Emlékidből végy hát enyhűletet!
Üres beszéd: hit, lelkiösmeret?
Fogódzál a gúny- s tagadásba! - Im
Itt a világ, tartson meg a világ!
Mi háborit, ha tulnan semmi sincs?'
 
Felkeltem ágya széliről, de ő
Reám szökött, mint a vad, és kezem
Rekedt kiáltás közt ragadta meg:
«Ne, oh ne hagyj itt, vallás embere!
Oh hallgatom már, hallgatom szavad!
Irtózom ... félek ... s nem tudom mitől ...?
Hah, mondd meg: mit tegyek? hová legyek?»
 
S mondám: ,Bízz'! - «Nem merek!» - ,Higyj.' «Nem tudok!
«Taníts meg rá: mikép kell bízni, hinni?
És ... távolítsd el ... innen ... a halált ...!»
 
Kezem folyvást szoritva, hátradőlt,
S inkább nyögött, sirt, mint szólt a beteg:
Nem fedte már verejték homlokát,
Ónszinüvé változtak a szemek,
S körültök ott, hol a köny útja van,
Fényeses, vörhegyeg szalag vonult,
S az arcot gyenge csuklás rángatá ...
E száraz sírás iszonyú vala!
Láttam, hogy véglobbot vet a kanóc,
Hogy szólanom kell s gyorsan ... amidőn,
Remegni kezdtek a tagok, s belém
Fogózva még inkább, a kór nyögött:
«Nem, - nem megyek!» - De elment, halva volt
 
_________________
 
Kivéve a halottéból kezem:
Egy székbe rogytam ... elhagyott erőm
A borzalom s felindulás miatt.
A jelenet mélyen hatott reám ...
S némán ülvén az éji csendben ott,
Szél-lebbenést gondoltam érzeni,
Szines felhőt látott behunyt szemem
S egy kéznek újját a felhő között.
Elmémre sok, nagy gondolat tolult:
Élet s halál ... lélek s test ... öntudat
Meg nem haló, fulánkos férgei ...
Örök biró ... itélet s fizetés.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi