Tompa Mihály: HOZZÁ.
HOZZÁ.
Mért nem kötök füzért nevednek?
Dalomban mért nem emlegetlek?
Dalomban mért nem emlegetlek?
Fa vagyok én: te kis folyóka,
Szerelmeddel reám fonódva;
Szerelmeddel reám fonódva;
S mellyel az ég engem megáldott:
Nem ejtek rád egykét virágot!
Nem ejtek rád egykét virágot!
Hívem ne szólj, midőn utánad
Láttál bujdosni, mint az árnyat,
Láttál bujdosni, mint az árnyat,
Midőn e szív alig remélte:
Sajátjának mondhatni végre,
Sajátjának mondhatni végre,
Dalomba voltál szőve, mind csak
Reád utalt virág, hab, csillag;
Reád utalt virág, hab, csillag;
Örvénnyel küzdve, partra szállva:
Te voltál, csak te, lelkem álma!
Te voltál, csak te, lelkem álma!
Mit mondjak most? elég, ha érzem
Hű karjaid közt üdvösségem!
Hű karjaid közt üdvösségem!
Mért tudna még epedni vágyam?
Hisz benned mindent feltaláltam!
Hisz benned mindent feltaláltam!
Ajkam hű csókja homlokodra,
Egy pillantás szemedbe lopva:
Egy pillantás szemedbe lopva:
Mindent elmond, - mindent megértet
A boldogságról vélem, - véled!
A boldogságról vélem, - véled!
